|
|
|
|
|
|
|
|||||||||||||||||||||||
1. ábra. Thelegdi Rudimentájának ábécéje 1598-ból (jobbról balra)

2. ábra. A marosvásárhelyi névtelen ábécéje 1753-ból (jobbról balra)
Ezek a korai ábécék nem különböztetik meg a hosszú és a rövid magánhangzókat, amelyre a magyar nyelv pontos rögzítéséhez szükség van. Ezért elindult egy reformfolyamat, amely az írás korszerűsítését, elsősorban a rövid és hosszú magánhangzójelek elkülönítését tűzte célul maga elé.
A XX. században (Magyar Adorján kezdeményezését továbbfejlesztve) Forrai Sándor és Libisch Győző is javaslatot tett a székely írás modern ábécéjének betűsorára. Ezek a modern betűsorok a régi jelváltozatok közül választottak ki egyet a hosszú, egyet pedig a rövid magánhangzók jelölésére. Választásaik azonban véletlenszerűek volt, azt semmilyen logikus elv nem indokolta – ezért az említett szerzők modern betűsorai eltérőek lettek.
1996-ban e sorok írója is kidolgozta az alábbi jelsort (3. ábra), amely két jellemzőjében tér el a többi modern betűsortól. Egyrészt abban, hogy a hosszú magánhangzókat a hosszabb, a rövid magánhangzókat pedig a rövidebb jelforma jelöli. Másrészt abban, hogy az o, ó, ö, ő jelek hasonlóak egymásra, miként a latin írásban is. Ezek a jellegzetességek az ábécé megtanulását és alkalmazását segítik.




