A két Grétsynek ajánlom, minden tisztelet nélkül *** A FINNUGOR ELMÉLET ALKONYA című, könyvesbolti forgalomban kapható egyetemi jegyzet részlete
Ábra. Szükség van az ellenőrzésre
***
A tudományok egzaktsága
Egyetértünk Hegedűs Józseffel akkor is, amikor a különféle tudományok között, a megbízhatóságukat illetően tapasztalható, a természetükből fakadó, lényegi különbségekről beszél, amelyek a műszaki tudományok előnyét és a nyelvészet, őstörténetírás hátrányát mutatják.
Például egy nyelvész, éppen a képzettsége miatt, az egyetemeken kultúrpolitikai nyomásra tanított prekoncepciók alapján állva gyakrabban tévedhet, vagy a nyelvészet egzaktságának alacsonyabb szintje miatt korrumpálhatóbb; mint egy mérnök, aki a világosabb természeti törvények miatt még egzisztenciális okokból sem vállalkozhat, mondjuk az örökmozgó feltalálására.
Amiből a napnál világosabb, hogy a nyelvészek megállapításait eleve nagyobb bizalmatlansággal kell kezelni, mint a műszaki tudományok képviselőiét.
Ebből következően a közember számára esetenként alig marad több fogódzó a józan eszénél és a tekintélytiszteletnél, ha választania kell az elméletek között.
Szőcs Géza (1994/19) így ír erről:
Nagyon nehéz bebizonyítani, hogy egy nyelvészeti felfogásnak, vagy elméletnek igaza van-e, vagy sem. Hiszen állíthat akármit, az élet gyakorlata nem fog rácáfolni. Hol a gyakorlat próbaköve a nyelvészet esetében, hol van olyan eset, amikor igenis kiderült, kinek mennyit ér a tudománya?
Nos, ilyen eset volt a sumér nyelv felfedezése, rekonstruálása. S nem tagadhatom, hogy ami a suméristák komolyan-vételét illeti, az részemről pusztán tekintélyi érvekre támaszkodik.
Oppert, Hinck, Rawlinson és társai olyan kétes krix-kraxok alapján, amilyen néhány ékírásos tábla, kihámoztak és megfejtettek egy addig tökéletesen ismeretlen nyelvet és ezt a felismerésüket később százezernyi régészeti lelet és megannyi belőlük kibontható történelmi, néprajzi, művelődéstörténeti adat igazolta.
Ugyanakkor az ellenfeleik – akikre többek között Komoróczy ma is támaszkodik – minden ragyogó érvelésük, nyelvészeti iskolázottságuk és felkészültségük ellenére, hiába tagadták egy fél évszázadon át, a sumér nyelv mégis létezett. A felfedezőknek volt igazuk.
Most Komoróczyék azzal érvelnek, hogy jó-jó, létezett sumér nyelv, de az nem olyan volt, hanem „másmilyen", ám számomra itt érvényesül a tekintélyi érv: abban, hogy milyen is volt ez a sumér nyelv, inkább hihetünk azoknak, akik képesek voltak meg is fejteni, mint azoknak, akik képesek voltak a létezését is tagadni!
Komoróczyval szemben még egy tekintélyi érvre hivatkozhatok: ő úgy tesz, mintha sohasem hallotta volna Leonhard Woolley nevét, aki UR városát kiásta. Komoróczy antologiájának hatalmas bibliografiájában nem tesz említést róla, legújabb pamfletjében sem. Azonban olyan tudományos értékű sumerológia, amely Woolley munkásságát ignorálja, nem létezik! Különben is az UNESCO Woolley-t bízta meg egy őstörténeti tankönyv megírásával és nem Komoróczy kedvenc tekintélyeit. Ezért kénytelen vagyok Woolley tekintélyére hallgatva tudomásul venni, hogy a sumér nyelv és a magyar nyelv között lehet annyi hasonlóság, hogy azt legalább kutatni érdemes.
Tehát nem a saját, hanem Oppert, Sayce, Lenormant és mások, legújabban meg Woolley sumerológiai tudására hivatkozom. Komoróczynak nem az én tudásomat kell vizsgáztatnia, hanem a felsoroltakét. Komoróczy egyhelyt rólam ilyen kifejezést használ: „vakmerő kritikátlanságában odáig merészkedik” stb. Annyira azonban „vakmerő kritikátlan” mégsem voltam, mint ő, hogy a terület legnagyobb tudósainak nevét és munkásságát a kérdéssel kapcsolatban tudomásul se vegyem.
Róna-Tas András a tudományos tételek bizonyíthatóságáról szólván érinti a kérdést.
Mint mondja, a tudományos bizonyítás természete sokarcú. A természettudományos bizonyítás legkézenfekvőbb módja a kísérlet. Egy feltételezés bizonyítható kísérletek százainak azonos eredményével. Ez a kísérleti bizonyítás azonban nem alkalmazható minden esetben, mert a csillagászat, a geológia és sok más tudomány olyan folyamatokkal foglalkozik, amelyek egyszeriek és megismételhetetlenek. Ilyen esetekben akkor tekinthető bizonyítottnak a hipotézis, ha a vizsgált jelenség csak a kérdéses feltételezés alapján magyarázható meg.
Azaz egy tudományos állítás bizonyítása annyit jelent, hogy felmutatjuk a jelenség közvetlen és egyértelmű okait.
Közbevethetjük, hogy éppen ezeken a pontokon vérzik el a finnugrista tétel. A finnugor nyelvekben található, rokonságra utaló jelenségek ugyanis nem csak a közös alapnyelvből való származással magyarázhatók, szerepe lehetett e jelenségek létrejöttében az areális kapcsolatoknak, a kölcsönzésnek és más körülményeknek is.
Arra pedig Götz László nyomán emlékeztethetünk, hogy a „szabályszerű hangváltozások” okait senki sem tudja meghatározni. A finnugrista tétel esetében tehát a tudományos igényű bizonyításról nem is beszélhetünk.
De térjünk vissza Róna-Tas András gondolatmenetére:
Az azonban már nem általános követelmény – állítja Róna-Tas András – hogy egy jelenségről alkotott nézetünk akkor bizonyított, ha ezeket az okokat előre meg is tudjuk jelölni. A természettudomány sok esetben abban a helyzetben van, hogy képes előre jelezni a bekövetkező eseményt, s ezen a tényen alapszik minden tudományos tervezés, legegyszerűbb napi cselekedeteinktől a legbonyolultabb termelési feladatokig. Mégis, az előre-megmondhatóság mindig függ a jelenség létrehozásában szerepet játszó okok számától, bonyolultságától, természetétől. Minél bonyolultabbak, az előre-megmondhatóság annál bajosabb.
A társadalmi törvényszerűségek kutatója nehéz helyzetben van. Helyzete bizonyos mértékig azonos a csillagászéval, mivel egyszeri és megismételhetetlen eseményekkel foglalkozik. A társadalom törvényszerűségei azonban lényeges ponton el is térnek a természeti törvényszerűségektől, ami nem azt jelenti, hogy a társadalomnak nincsenek meg a maga kérlelhetetlen törvényei.
Róna-Tas András álláspontját olvasva joggal hiányoljuk, hogy nem fejti ki, milyen törvényszerűségekre gondol. A véletlenről szólván említi ugyan a statisztikai törvényszerűségeket, ez azonban a korábbi bizonyítási módszerekhez képest visszalépést jelent. A statisztika ugyanis csak észleli a jelenségeket, de nem magyarázza meg azok okait.
A valódi bizonyításról Róna-Tas András csak annyit tud mondani, hogy az bajos, a kutató „nehéz helyzetben van”. Amit készséggel el is hiszünk neki.
Már a dobókocka esetében is világos – írja Róna-Tas András – hogy a statisztikai törvényszerűség csak akkor működik, ha abból a feltételezésből indulunk ki, hogy minden oldal felülrekerülésének egyforma esélye van, egyenértékűek az okai. A véletlen tehát nem más, mint az okok azonosságának feltételezése, ezért a matematikai apparátus megindítása előtt, a mennyiségi oldal vizsgálata előtt, a minőségi oldalt kell megvizsgálnunk.
„A véletlent azért hoztuk szóba, mert a nyelvrokonság kutatásában ez a legsúlyosabb kérdés. A nyelvrokonság bizonyítása valójában nem más, mint következetes és tudományos harc a véletlenek kiküszöböléséért.” (Róna-Tas/1978/390)
A neves szerző álláspontjához hozzá kell tennünk, hogy a finnugrizmus válogat az okok között, csak azokat a nyelvi párhuzamokat fogadja el törvényszerűnek, amelyeket egy hipotetikus alapnyelvből, kétes alapozású hangtörvényekkel le tud vezetni. A más okra visszavezethető, más törvénnyel magyarázható nyelvi kapcsolatokat véletlennek tekinti és következetes harcot folytat a figyelembevételük ellen. Ezzel a magyar nyelv történetét meghamisítja, korai és más irányokba mutató kapcsolatait letagadja. . .
