A két Grétsynek ajánlom, azonban az ismeretleneknek is szokásosan megelőlegezett tisztelet nélkül. ***
A Kőrösi Csoma Sándor Magyar Egyetem jegyzete, 2006. Kapható Gondos Bélánál Semmelweis utca 1-3.
„szembe kellene nézni a kemény tényekkel és ki kellene mondani, hogy a kizárólagos finnugor eredet koncepcióját a nyelvtudománynak is újra kell értékelnie és minden eddigi adatunkat alaposan át kell vizsgálni, mert a magyar nyelvtudomány megrekedt és így nem fejlődhet tovább”
Sára Péter
ELŐSZÓ
A finnugrista nyelvészek állításait a finnugrizmus államilag támogatott elméletté válása óta folyamatosan vitatják az alternatív kutatók: laikusok és másként gondolkodó nyelvtudósok egyaránt. Miközben más tudományágak esetében szédítő fejlődést tapasztalhatunk, a finnugrizmus megrekedt az 1800-as években kidolgozott téves elméleti alapokon.
A százötven éve regnáló nyelvészeti irányzat csődje a folyamatos vitáknak köszönhetően egyre szélesebb körben válik nyilvánvalóvá. A mindvégig benne rejlő szakmai és etikai hibák a nyilvános értékelés lehetősége miatt ma már politikai feszültséget keltenek. A botránykővé lett finnugrista elmélet az internet korában a hatalom számára is kényelmetlenné válhat, ezért a napjai szükségképpen meg vannak számlálva.
Mivel az akadémikus „tudomány” meghatározó személyiségei a helyzet felmérésére és a változtatásra képtelenek, ezért a kibontakozásról nem, csak a kultúrpolitika lelepleződéséhez és a finnugrizmus összeomlásához vezető folyamat pillanatnyi állásáról tudunk beszámolni.
A nyelvtörténetet is a győztesek írják, ezért történelmünk szomorú fordulatai önmagukban is indokolnák a világosi fegyverletétel után trónra emelt finnugrista tételekkel szembeni fenntartásokat. Esetünkben azonban többről van szó józan óvatosságnál. Az eltelt százötven év tudományos eredményei nyilvánvalóvá tették, hogy mozog a föld a finnugrista elmetákolmány alatt. Elérkezett az ideje, hogy ráhulljon a koporsójára is.
Tudományos és etikai értelemben az összeomlás már régen megtörtént. Képviselői sohasem voltak alkalmasak az előttük álló nyelv-, írás- és őstörténeti kérdések megválaszolására. Aki figyelemmel kíséri legismertebb „nyelvtudósaink” legújabb dolgozatait, szomorúan állapíthatja meg, hogy a tehetségükből jobbára csak egzisztenciális okokból tett hűségnyilatkozatokra és a dilettáns jelző osztogatására futja. Úgy tűnik, mintha a tudományos környezet változásait a finnugrista „nyelvtudomány” hosszú ideje nem is észlelné, s a kihívások igényes megválaszolására nem is lenne képes.
Jelenleg a bukás tényének a köztudatban történő „átvezetése” folyik: tömegek ismerik meg az akadémikus ihletésű „nyelvtudomány” szegénységi bizonyítványát. A figyelmes olvasó döbbenten mérheti fel, hogy a közpénzen fenntartott hunfalvista „tudományos világ” életjelenségei néhány, íróasztalához görcsösen ragaszkodó alak elkeseredett vagdalkozására korlátozódnak. Egy politikai célokból kiagyalt, velejéig hazug és ostoba eszmerendszer utolsó rúgásainak vagyunk a szemlélői.
A megszállók kivonulásával a finnugrizmus végső „érve” is elenyészett. Bár arra számíthatunk, hogy a nemzetellenes „kultúrpolitika” támogatása ideig-óráig még életben tartja a finnugrista infrastruktúra zömét, e sorok írása közben is csökkent a finnugor tanszékek száma.
