A hatalom, uralom mások felett! A hatalom megrészegít! A hatalom bástyákat kreál! A hatalom általában eltéved az önkontroll józansághoz vezető útján! A hatalom, valahol, mindig fél!
Nyugalmazott rendőr őrnagy vagyok!
Lezártam magam mögött egy életutat! Több mint 24 évig vonatkoztak rám a mellékletben szereplő szabályok! Elegem lett! Rájöttem, hogy a mindenkori aktuális hatalmon lévő politikai elit mennyire tudja befolyásolni – akár igen rossz irányokba is terelni - a rendőrség tevékenységét!
Hangsúlyozom!!! Nem a hivatásos rendőr befolyásolja a politikát, hanem az uralmon lévő politikusok a rendőröket!
A nyugdíjba vonulás nem mindenkinél jelenti azt, hogy vissza kell vonulni a telekre paradicsompalántát locsolgatni! Jogász vagyok, tanultam egy keveset, hogy az lehessek! A rendőrségen plusz-díjazás nem járt érte! Érdekel a politika. Képviselném az embereket, akik rám szavaznának!
Lassan rájövök, hogy a felállás itt sem más, mint az óvodában, csak kicsit magasabbak a tétek és sokkal komolyabbak a következmények (de a szitu ugyanaz)!
Remélem, velünk vagytok!
Én már rendőr koromban megkaptam, hogy a „ rendőr, ne politizáljon”, igaz egy olyan ügy kapcsán, ami társadalmi közös érdek és nem igényel ma sem jobb vagy baloldali politizálást, ha még egyáltalában van ilyen kontúr a mai politikában!
Most pedig mit tapasztalok?
Az 'ÓVODÁBAN” eldöntötték, hogy a volt rendőr se merjen politizálni, mert az tilos lesz 3 évig (lehetett volna 5 is, de akkor olyan óvodást is félre kellett volna állítani, aki jó haver). Eddig így volt, most már így lesz! – ez van Babocsai néni!
És ezek az erőszakos óvodások képesek októberig meghozni a döntést… képesek lesznek befolyásolni a válaasztásokat önmaguk alkotta törvénymódosítással, ami érint hszt-t, választójogi törvényt stb.
Mit nekik! Nem gond, hogy ezek igen terjedelmes és kimunkált törvényalkotási művek, punktum… majd később javítunk, fő, hogy ne indulhasson a szemét nyugdíjas rendőre az önkormányzati választásokon, nehogy már visszanyaljon a fagyi!!!!
Választójogi diszkrimináció, megbélyegzés …. stb. – nevezhetjük bárminek! A lényeg, hogy a rendőrt büntetni kell valahogy, sőt a nyugdíjas rendőrt is!
Miért félnek ennyire az ÓVODÁBAN? Hát ők maguk is tele vannak nyugalmazott rendőrökkel, katonákkal? Vagy ilyen jó a respektje egy fedhetetlen volt rendőrnek?
Fordítva akarnak ülni a lovon!
Mégegyszer hangsúlyozom!!!
Nem a hivatásos rendőr befolyásolja a politikát, hanem az uralmon lévő politikusok a rendőröket! A volt rendőrt meg szerintem hagyják békén, ha választójogról van szó! Ordenáré, kilógó lólábú döntés!
Az persze nem jelent gondot, hogy a vidéki polgármesterecske, országgyűlési képviselő is, és ha esetleg jó szakmája van (mondjuk főorvos fogorvos vagy hasonló valahol), akkor 3 lovat ül meg egyszerre! Fogadó óra helyben meg kéthavonta, mi! A fizetés meg állhat, mondjuk, tiszteletdíjakból, bizottsági díjból, helyi- és országgyűlési jövedelemből, napi díjból, szállás díjból, törvényes hozzájárulásokból (albérlet Pesten) és esetleg néhány szakmában kis plusz paraszolvenicából is! Ez senkinek nem veri ki a szemét!
A devizahitelesek meg csak várnak a nagy törvénygyorsításban, hogy mikor lesz már nemzeti eszközkezelő FIDESZ vállalat, aki megveszi a banki eladósított lakást, hogy jó nagy bérleti díjért de legalább maradhassunk….. az még ráér majd jövőre… de a nyugger rendőr… nehogy mááá…
Az, azonban nem várhat!! Hogy a volt rendőr nehogymááá.. a hatalom közelébe kerüljön, mert ismerik és bíznak benne az emberek! Nehogymááá!
Ragadjuk ki a rossz nyugati példákat és ne szóljunk egy szót se arról, hogy Hollandiában például a hivatásos rendőr helyi szinten nyugodtan lehet képviselő ezer éve!
Bence fiunk is csúsztat egy kicsit! Felsorolja, hogy a hivatásosok hol nem indulhatnak választásokon! De mi a b… fenéért csesztetik ilyen argumentáció mellett a nyugdíjast vagy a volt rendőrt! Magyarázza már meg valaki!!!! Valamiféle analógiát kellene alkalmaznom vagy mi?
2010.07.13. Tiltanák a rendvédelmisek politizálását.
DEPOLITIZÁLNÁK A RENDŐRÖKET, ŐK DEPOLITIZÁLNÁK A RENDŐRÖKET!
Akkor most leválasszák a rendőröket a belügyminisztériumról és mondjuk a köztársasági elnök hatáskörébe utalnák az irányítást, vagy mi? Igaz már ott is FIDESZES ül,… ergo az sem jó! Legyenek a rendőrök Alkotmánybírósági irányítás alatt! … az sem jó… mert… a hatalmi túlsúlyból adódóan, ott is szivárog a szellempalack! Adjuk oda a rendőrséget és a nyugdíjas rendőröket a Társaság a Szabadságjogokért szervezetnek, hátha azok nem nyírbálnák ezeket a szegény másodrangú állampolgárokat!
Nini… a rendőrök olyanok, mint a cigányok …. (nem kell besértődni, olvassátok el azt, amit 2008-ban írtam), lassan olyan jelzőket is kapnak a társadalomtól: MÁSODRANGÚ ÁLLAMPOLGÁROK!!! Választók, de nem választhatók…. fúj csúnya rendőrök, fúj nyugdíjas katonák!
Olvassunk bele ezekbe a cikkekbe, tán még Barack Obama is dobna egy hátast:
2010.07.13. Tiltanák a rendvédelmisek politizálását.
Merre is haladunk? Nyugatra (nem, nem … hazament az IMF meg azunio), keletre (hát úgy kitettük innen őket, hogy még nem illik) , esetleg…. délre, balkániába!
2010-07-20
Horváth Ferenc
Na és itt vannak a jelenleg hatályos szabályok, melyek eddig garanciát jelentettek a rendőr politikai szerepvállalása terén.
Melléklet:
1996. évi XLIII. törvény
a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról
Egyesülési jog
21. § (1) A hivatásos állomány tagjai érdekképviseleti szerveket az egyesülési jog alapján - e törvényben meghatározott keretek között - hozhatnak létre, illetve csatlakozhatnak azokhoz.
(2) A hivatásos állomány tagja nem csatlakozhat olyan szervezethez, amelynek tevékenysége a fegyveres szerv feladataival ellentétes.
(3) A hivatásos állomány tagja köteles a hivatásával össze nem függő társadalmi szervezettel fennálló, illetőleg az újonnan létesülő tagsági viszonyát előzetesen az állományilletékes parancsnoknak szóban vagy írásban bejelenteni. Az állományilletékes parancsnok a tagsági viszony fenntartását vagy létesítését írásban megtilthatja, ha az a hivatással vagy a szolgálati beosztással nem egyeztethető össze, illetőleg a szolgálat érdekeit sérti vagy veszélyezteti.
(4) A hivatásos állomány tagja kamarai tagsághoz kötött tevékenység esetén tagja az illetékes szakmai kamarának.
21/A. § A 21. § rendelkezéseit megfelelően alkalmazni kell az egyesülési jog alapján létrehozott, társadalmi szervezeteknek nem minősülő, de szervezett politikai tevékenységet folytató közösséghez, valamint a tömegmozgalomhoz történő csatlakozásra és részvételre is.
Választójog
23. § A hivatásos állomány tagja haladéktalanul köteles az állományilletékes parancsnoknak bejelenteni az országgyűlési képviselői, az európai parlamenti, a főpolgármesteri, polgármesteri, a helyi és kisebbségi önkormányzati képviselői választáson jelöltként történt nyilvántartásba vételét, a jelöltségtől való visszalépését, a tisztségbe történt megválasztását, illetve annak elmaradását.
24. § (1) A hivatásos állomány tagja számára lehetővé kell tenni, hogy az országgyűlési, az európai parlamenti, helyi és kisebbségi önkormányzati választáson, továbbá népszavazáson és népi kezdeményezésen a lakóhelyén szavazhasson.
(2) Ha a hivatásos állomány tagja szolgálati érdekből a szavazáshoz szükséges ideig nem tartózkodhat a lakóhelyén, erről őt a választást megelőzően legalább 15 nappal értesíteni kell. Ez esetben lehetővé kell tenni számára - ha a választásról szóló törvény másképp nem rendelkezik -, hogy a szolgálatteljesítés helyén szavazhasson.
A szolgálati viszony szünetelése
51. § (1) Szünetel a szolgálati viszonya a hivatásos állomány olyan tagjának, akit az országgyűlési képviselői, európai parlamenti képviselői, illetve a főpolgármesteri, polgármesteri - ha a rendőrség vagy a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok állományába tartozik, ezeken felül helyi és kisebbségi önkormányzati képviselői - választáson jelöltként nyilvántartásba vettek. A szünetelés időtartama jelöltségének nyilvántartásba vételétől a választás befejezéséig, illetve megválasztása esetén a mandátuma igazolásáig tart.
( 2) A szünetelés időtartama alatt a hivatásos állomány tagja a szolgálati viszonyból származó jogait nem gyakorolhatja (pl. egyenruhát, szolgálati fegyvert nem viselhet, részére illetmény nem folyósítható), az azzal kapcsolatos kötelezettségek őt nem terhelik.
(3) Ha a hivatásos állomány országgyűlési vagy európai parlamenti képviselő-, főpolgármester-, illetve polgármesterjelöltként vagy helyi és kisebbségi önkormányzati képviselőként nyilvántartásba vett tagja a jelöltségtől visszalépett, vagy őt nem választották meg, az eredeti szervezeti egységénél és szolgálati beosztásában folytatja szolgálatát.
Összeférhetetlenség
65. § (1) A hivatásos állomány tagja nem tölthet be olyan szolgálati beosztást
a) amelyben - a miniszter által meghatározott kivétellel - közeli hozzátartozójával közvetlen szolgálati elöljárói-alárendelti viszonyba kerül,
b) amelynek révén - az állományilletékes parancsnok engedélye nélkül - olyan gazdálkodó szervezettel kerül elszámolási viszonyba, amelyben közeli hozzátartozójának tulajdoni hányada meghatározó, vagy a hozzátartozó az elszámolási viszonyra befolyással bíró tisztséget (munkakört) lát el.
(2) A hivatásos állomány tagja csak engedéllyel létesíthet olyan munkavégzéssel járó egyéb jogviszonyt, amely a hivatásos szolgálattal, illetve a szolgálati beosztással nem összeférhetetlen. Vezető beosztású személy - a (4) bekezdésben foglaltak kivételével - munkavégzéssel járó egyéb jogviszonyt nem létesíthet.
(3) A hivatásos állomány tagja köteles az állományilletékes parancsnoknak bejelenteni a szolgálati időn kívüli
a) sporttal vagy ismeretterjesztéssel összefüggő munkavégzésre irányuló egyéb jogviszony létesítését,
b) gazdasági társaságban - munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonynak nem minősülő - személyes közreműködési kötelezettséggel járó tagsági, felügyelő bizottsági tagsági vagy a gazdasági társaságban vezető tisztségviselői viszony létesítését, továbbá a gazdasági társaságban vagyonával közvetlenül érdekeltté válását, ide nem értve a nem meghatározó arányú részvényt és kisebbségi üzletrésztulajdont.
(4) Nem kell engedélyeztetni a szolgálati időn kívül végzett tudományos, oktatói, művészeti, lektori, szerkesztői, valamint a jogi oltalom alá eső szellemi tevékenység folytatását.
(5) Nem adható engedély, ha a munkavégzéssel járó egyéb jogviszony, a társadalmi szervezetben való részvétel vagy tisztségviselés ellentétes a fegyveres szerv feladataival, vagy a szolgálat kötelességszerű, pártatlan és befolyástól mentes ellátását, illetve a fegyveres szerv tekintélyét veszélyezteti.
(6) A hivatásos állomány tagja az 59. § (1) bekezdés c) pontjában meghatározott tisztséget nem tölthet be.
"59. § (1) A törvény erejénél fogva szűnik meg a hivatásos állomány tagjának a szolgálati viszonya
c) országgyűlési vagy európai parlamenti képviselővé, főpolgármesterré, főpolgármester-helyettessé, megyei közgyűlés elnökévé, alelnökévé, polgármesterré, alpolgármesterré, valamint a rendőrség és a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok állományába tartozó esetén, az előbbieken kívül még társadalmi megbízatású polgármesterré, alpolgármesterré, helyi és kisebbségi önkormányzati képviselővé történt megválasztás;"
66. § (1) A hivatásos állomány tagja köteles az állományilletékes parancsnoknak haladéktalanul bejelenteni, ha vele szemben a törvényben meghatározott összeférhetetlenségi ok merült fel, illetve, ha szolgálati viszonyának fennállása alatt összeférhetetlen helyzetbe került. Az állományilletékes parancsnok köteles - a 65. § (1) bekezdés a) pontjában meghatározott esetet kivéve - felszólítani a hivatásos állomány tagját az összeférhetetlenség megszüntetésére, illetve köteles a szükséges intézkedést megtenni az összeférhetetlenség kizárására.
(2) Ha a hivatásos állomány tagja az összeférhetetlenséget a felszólítástól számított 30 napon belül nem szüntette meg, szolgálati viszonya megszűnik.