Barka Gábor és Rozmann Viktor fotókiállítása a Tranzitban
Mottó: „De a legérdekesebb mégis a közönség. Olyan, mint maga az épület. Lepukkant, de bájos.” (Király Levente: Vesztőhely)
A Tranzit Art Caféban múlt hónapban nyílt meg a Tétre, helyre, befutóra című fotókiállítás, amelyet két alkotónak köszönhetünk: Barka Gábornak és Rozmann Viktornak. A klasszikus stílusú, fekete-fehér képeken az egykori Ügetőt idézik meg a hetvenes évektől egészen annak a közelmúltban történt bezárásáig.
A megnyitón Lugosi Lugo László fényképész azt a régi ötletét osztotta meg a jelenlévőkkel, hogy létre kéne hozni egy olyan intézményt, amely arra volna hivatott, hogy a lebontandó épületeket még utoljára dokumentálja, fotókon őrizve meg a jövő számára. A Tranzitban most látható képeken ugyan elég kevés épület látszik – mint konkrét épület – mégis ebbe a „múltmegőrző” kategóriába sorolható, hisz a város történelmének részét képező helyet örökít meg.
Az Ügetőn készült fotók pillanatképeket, hangulatokat ábrázolnak – érdekes módon, lóból van a legkevesebb. Talán elügettek, vagy lóból is megárt a sok. Barka Gábor képein a 20-30 évvel ezelőtti lovi világa elevenedik meg, míg a fiatal fotós, Rozmann Viktor a jelen – illetve az épp-hogy-el-múlt – életképeit csípte el. A félig bent, félig az utcáról látható képeken megfigyelhetünk egy folyamatot, a lóversenypálya metamorfózisát, úgy, ahogy máshol már nem nem tehetjük meg ezt, hiszen valami egészen más épül a helyén.
A fotókon arcok, tekintetek, sapkás öregurak, akik épp olyanok az ezredfordulón, mint voltak évtizedekkel korábban, vagy amilyenek talán mindig is voltak, amióta létezett az „üzsi”.
A vernisszázson nem véletlenül vett részt Alexander Bródy, Bródy Sándor unokája sem. Már egész kicsi korából őrzi emlékeket az Ügetőről, ami nem csoda, hiszen 1946-tól az ő édesapja volt a műintézmény elnöke. Egyszer ki is tiltotta a pályáról a 12 éves Sanyit, mert tudta nélkül fogadni mert, ráadásul még nyert is… Később az Ügető képe volt az, amit még utoljára jól megnézett magának a vonatablakból, amikor a Keletiből indulva elhagyta az országot. Bródy Sándor (Alexander) mégis azt tartja kedvenc emlékének, amikor a múlt rendszerben egyszer hivatalos úton járt ismét itthon. Természetesen kilátogatott a lovira, és egy nem túl feltűnő, mégis sokat látogatott helyen (a vizelde falán) meglátott egy feliratot: Éljen Bródy! Ez az apjának szóló ellenállásszerű elismerés volt az, amire leginkább emlékeztetik őt a Tétre, helyre, befutóra fotói.
Az október közepéig látható kiállításhoz kapcsolódóan megjelent egy füzetke is, egy irodalmi antoLÓgia, Karafiáth Orsolya szerkesztésében. A tárlattal azonos címet viselő kiadvány megjelenését az újbudai önkormányzat támogatta, s megtaláljuk benne a lófüggő és lófélő kortárs magyar szerzők közül például Tandori Dezsőt, Kemény Györgyöt, Vágvölgyi B. Andrást.
