Az első "indigó" könyvet a sarokba vágtam. Mégsem hagyott nyugodni szerencsére!
Barátnőm ajánlotta az első könyvet a figyelmembe. Az elején kiakadtam mert rájöttem hogy a felsorolt jelzők nagyjából rám illenek.
Bosszantott, mert úgy éreztem ha a szüleim ennek megfelelően neveltek volna, sokkal kevesebb gondom lenne. De hát honnan is tudhatták volna hogy álljanak hozzám amikor még ma sem egyértelmű mi a helyes módszer. Azután egy kedves ismerősöm aki húsz évvel idősebb nálam ugyanerről számolt be. Együtt arra a következtetésre jutottunk hogy talán épp az a feladatunk hogy saját bőrünköm szerzett tapasztalatainkkal segítsünk másoknak.
Mitől "indigó " valaki?
Van aki szerint az aura színe a meghatározó, de ennél sokkal többről van szó. Az aura részben tulajdonságainkat tükrözi, részben a pillanatnyi egészségi és hangulati állapotunkat.Leginkább az ellenzők azonosítják az aurát az indigó jelenséggel, mert így tagadható a gyerekek különlegessége.
A hét csakra a szivárvány hét színét hordozza, Pirostól a liláig. A piros kézzel fogható földi, a lila az univerzum közeli. Az emberiség fejlődése során végighaladt a színeken. Kezdetben a puszta létezésért éltek, majd kialakultak a lelki kötődések.Előbb csak egymáshoz, azután a külső nem látható csak érezhető jelenségekhez. Kialakultak a hiedelmek, a vallások, mert a földi valóság nem mindenre adott magyarázatot.
Ahogy fejlődött az agy, a tudat, egyre többet értettek meg elődeink abból ami körülveszi őket. Mára sokan elértük az indigószínt, ami sokkal távolabb van a földtől, és egész közel az univerzumhoz. Már külső, avatott segítő nélkül egyre többen vagyunk képesek levenni a jeleket.Mindaz a megmagyarázhatatlannak tűnő érzés ami miatt néha furcsán néznek ránk, adomány! éljünk vele!
Első "indigó gyerekek" a második világháború alatt és közvetlenül utána születtek.
Érthető hiszen a világ túl volt egy hatalmas pusztításon, és az új generáció feladata az lehetett csak hogy megakadályozzon minden további agressziót. Nem voltak sokan de megvolt az erejük, hiszen a fiatalok követték őket. Ők voltak a 60-as évek lázadói, rockerek, hippik, költők akik a békét hirdették.
Számomra a legkedvesebb Jim Morrison aki véleményem szerint a korszak legnagyszerűbb személyisége volt / 149-es IQ-val rendelkezett!/
Dalszövegei bonyolult lelkivilágra utalnak, ami érthető ha figyelembe vesszük hogy egy olyan világba érkezett sok társával együtt ahol a pénz volt a minden. Egy jobb világot akartak, háború nélkül, olyat ahova érdemes megszületni mert van esély nyugodt életre.A DOORS címü film egyik kedves jelenete számomra amikor Jim egy autó tetejéről kiabálja hogy a tévé megöli az embereket. Vagy épp azt ordítja egy koncerten: rabszolgák vagytok! Tévedett talán? Hiszen ha jól körülnézünk a televízió meghatározó szerepet játszik a tömeges szédítésben, és ki vagyunk szolgáltatva a hatalmi harcoknak. Hogy ő ezt negyven éve megmondta? Bele is halt!
Persze lehet mondani hogy a kábítószer tette tönkre a hippi korszak lázadóit, de akkor felmerül a kérdés ki adta a kezükbe a gyilkos szereket?
Kinek állt érdekében elhallgattatni, tönkretenni őket?
A mindenkori hatalom érdekeit sértik az új utat választók. A világháború véget ért, ahhoz hogy a tömegesen gyártott fegyvereket el lehessen adni újabb háború kellett. És akkor a frissen felnevelt gyerekek azt mondják NEM! Tenni kellett valamit, hiteltelenné tenni, lejáratni minden ellenzőt.
Sikerült, mert ők csak érezték hogy a világ nem jó irányba halad, ösztönösen tiltakoztak, próbáltak fellépni az esztelenséggel szemben. Nem volt számukra kitaposott ösvény. A Hair című nagyszerű film emléket állít mindazoknak akik akkor éltek és belehaltak.
Mert csak két választásuk volt: belehalni, vagy alkalmazkodni és túlélni úgy hogy elfogadják a nagyok alkotta szabályokat.