Milyen szép szó a kreativitás! Pedig akár rémítőnek is találhatnánk.
Az alkotást nagyra becsüljük. Aki alkotó munkát végez, büszke, s mi felnézünk rá. De valóban megérdemli-e tiszteletünket? Az alkotás köznapi fogalma tévképzeten alapul. A szó azt sugallja, hogy a semmi helyébe teremtünk valamit. Csakhogy ez a semmi: nincsen, s bűnös illúzió, hogy a valamit semminek nézzük Ha házat építünk az „üres” telekre, számtalan semminek nézett élőlényt pusztítunk el, élőhelyükkel együtt, meg egy darabot városunk tüdejéből. Amíg bőven volt minden, amit semminek nézhettünk, talán megengedhettük magunknak ezt az illúziót. Azóta keserves tapasztalatok tanítottak rá minket, hogy ezek a semminek nézett dolgok valamik, s igen gyakran értékesebbek számunkra annál, amit alkottunk belőlük. Persze ez a „nem alkotó” típusú munkára is vonatkozik. Minden munka csak akkor tiszteletre méltó, ha nagyobb értéket teremt, mint amit elpusztít, s a festékkel bekent vászon önmagában még nem értékesebb a lennél vagy gyapotnál, amiből készült. Önmegvalósítás - ezt is gyakran, büszkén emlegetjük. Mit jelenthet vajon? Az illető eddig még nem valósult meg? És miért is olyan nagy dolog? Miért legyen értékesebb számomra, ha valaki önmagát valósítja meg közös javaink felhasználásával, mintha - tegyük fel - a természet rendjét segítene megvalósítani? Tartok tőle, hogy túl sokat alkotunk, kritikátlanul, s a köz számára érdektelen egyéni ségünk hangsúlyozásával segítünk felélni Földünket, az alkotásból kiszorult emberek tömegeinek dicshimnuszától kísérve. ---------------------------
Részlet a szerző új könyvéből: A világvége illemtana - Túlélőkönyv A könyv számos idézete olvasható
itt,
a megvitatására nyílt fórummal együtt. Interjú a szerzővel
itt.
