Palya Bea már nem csak népzenével foglalkozik, a világzene, a jazz és az énekelt vers műfajokban is otthonosan mozog.
Első szólólemeze volt az Ágról-ágra, majd meselemezt írt, Álom-álom, kitalálom címmel. Tavaly jelent meg Weöres Sándor Psyché című versciklusából készült zenei albuma. Július 8-án a diósgyőri Kaláka Fesztiválon lép fel, de hallhatjuk majd a Művészetek Völgyében és a Szigeten is.
- Mostanában nagyon sokat koncertezel, készülsz közben új anyaggal is?
- Júliusban lesz egy kis pihenés, amikor a készülő lemezemmel tudok foglalkozni. Valóüszínűleg nem csak magyarul fogok énekelni rajta, és a zenekarommal, a Palya Bea Quintettel vesszük majd fel a dalokat, amelyek hangzásukban mások lesznek, mint a korábbiak, kevésbé népzeneiek, de a személyes téma megmarad. A zenészeim hatása is érezhető lesz, mindegyiküket régóta ismerem, ebben a felállásban - Dés András (ütőhangszerek), Szokolay Dongó Balázs (fúvóshangszerek), Novák Csaba (nagybőgő), Lukács Miklós (cimbalom)- másfél éve játszunk együtt.
- Hogyan változott a stílusod az évek alatt?
- Népzenészként indultam, de már akkoriban is csak a hozzám közel álló dalok érdekeltek. Később bolgár és cigány dalokat tanultam, új dallamvilágokat kerestem, érdekelt a zenei kreativitásom fejlesztése, de a szöveg is fontos maradt. Az Álom-álom lemezen, ami egy személyiségfejlődési sztori, sokmindent kipróbáltam. A Psychénél kézhez kaptunk egy zseniálisan megírt életet, ehhez kellett méltó zenét írni, ami főleg Gryllus Samut nevét dícséri. Folyton változom, de az alapkérdések ugyanazok maradnak.
- Mik ezek?
- Utazás, úton levés, fejlődés, hogy hogyan lehet mindazt, amit megtapasztalunk, teljes egésszé formálni. Örök kérdés a szerelem. Fontos, hogy a dallam és a szöveg egyaránt míves és értékes legyen. Érdekel, hogy lehet a különböző nyelvek között közlekedni. Franciául egész jól tudok, de mégsem biztos, hogy a dalaim ugyanazt jelentik majd, mint magyarul.
- Mégis Fraciaországban adják ki a lemezt, vagyis nem lehetsz közömbös a siker iránt...
- Nem az érdekel elsősorban, hogy eladható vagyok vagy sem. Nagyrészt magyarul énekelek, így talán pár millió ember van, aki a zenémet "szövegestűl-jelentésestűl" érti. De lehet másképp is hidakat építeni. Örülnék, ha a francia közönség felismerné, hogy a zeném több a szokásos world musicnél. Lehetnék én is popzenész, tudom, mi kellene hozzá, de az nem az én világom. Nem célom, hogy mindenkinek tetsszen, amit csinálok. Az olyan zenét szeretem, amiből süt a személyesség és az átgondoltság.
- A Weöres-album nem egy könnyed kis nyáresti zene...
- Ez egy kemény élet gyönyörű versekbe foglalt ciklusa. Nagyon személyes hangvételű, és ritkaság, mert nem szokás arról énekelni, hogy egy nő elveszíti a gyermekét. A hallgatónak is bele kell adnia szívét-lelkét, ha meg akarja érteni. Nekem, mint előadónak sem csak annyiból állt a dolog, hogy felénekeltem a dalokat. Nagyon sok Weöres-művet elolvastam hozzá. Nagy mester.
- Nem csak színpadon láthatunk, hanem egy új filmben is.
- Igen, de csak egy egészen kis szerepem van Tony Gatlif új mozijában, a Transsylvaniában. Egy kissé ledér nőt alakítok, aki elénekel egy dalt, a Csiki-csikit, méghozzá magyarul. A kész filmet sajnos még nem láttam, de azt gondolom - ismerve Gatlif korábbi filmjeit, pl. a Gadjo Dilót -, hogy ez is egy vallomás lesz tőle Erdélyről, a cigányokról. Gatliffal először egy társaságban találkoztunk, hamar összebarátkoztunk. Ő szenvedélyes utazó, nagyon intenziv életet élő, melegszívű ember. Az első pillanattól kezdve hitt bennem, szinte lányaként kezelt. Egy este Kolozsváron elmentünk egy bárba, és pukkadoztunk a nevetéstől, ahogy engem billiárdozni tanított...
- Cannes-ban a Filmfesztivál zárónapján vetítették a filmet. Itthon mikor lesz a mozikban?
- Úgy tudom, ősszel, a Budapest Film már megvette. Kíváncsi leszek rá, de gondolom, olyannak látszom benne, amilyen az életben is vagyok. Vettünk fel közös jelenetet a főszereplőnővel, Asia Argentóval is, de nem tudom, hogy bekerült-e a végleges alkotásba.
- A közelmúltban kaptál egy díjat is, mi volt ez?
- Az Aphelandra Alapítvány díja, amit minden évben olyanoknak adnak, akik nem csak a művészetükkel, de emberi tartásukkal is példát mutatnak. Idén Halász Judit és én kaptuk, és Bozóki András akkori kultuszminiszter adta át, ami nagy elismerés. A díjhoz járt hozzá egy igazi aphelandra is, egy dél-amerikai virág, ami nálam pár hónap alatt a duplájára nőtt. Gyönyörű, és folyton változik, újabb és újabb hajtásokat hoz.
- Mindig énekelsz?
- Sokszor még az utcán is dúdolgatok, ilyenkor meg szokták jegyezni körülöttem, hogy de jó kedve van. Pedig nem biztos, hogy így van. Régen az emberek mindent eldaloltak, a bánatukat is. Mára, úgy látszik, csak a szórakoztatás maradt meg a zenéből, de én többet szeretnék: így vagy úgy, de eljutni általa az emberekhez, és talán felsőbb világokba is...
