A kerékpározás – mint általában a testmozgás – oldja a stresszt.
Pattanj te is bringára, és nyerj!
Örömmel jelentjük: tavasszal újra Bringázz a Munkába, április 6-tól május 8-ig.
Már az egyetemi-főiskolai hallgatók is csatlakozhatnak a versenyhez, mert beindítjuk a Bringázz az Egyetemre! akciót (képzeljetek el egy műszaki-közgáz bringás versengést..), aBringázz a Munkába szoknyában! jelszavunkkal a kerékpározás természetességére szeretnék a figyelmet felhívni (nem kell hozzá feltétlenül sportfelszerelés, külön ruha), és tervezzük a MÁV-val együttműködésben a Bringázz és vonatozz a Munkába! kampányelem beindítását is. A keretek megvannak, már csak meg kell tölteni őket tartalommal, sok munkával. Ebben várjuk a Te
április 6-tól május 8-ig. A tavaly ősz nekünk, a Magyar Kerékpárosklubnak bevallottan a betanulás időszaka volt, ennek ellenére – reméljük, Ti is így éreztétek – sikeres volt az akció. Szándékaink szerint idén igazán naggyá tesszük a kampányt, hogy mindenkihez eljusson az üzenet, és az eddigiekhez képest sokkal többen kerékpározzanak!
Ehhez szükségünk van Rád is De miért is jó ez?
-Mert bringázni jó! – próbáld ki!
Ha egyszer kipróbálod a bringázást, azonnal ráérzel az ízére és annyira értékelni fogod a pedáltekerés előnyeit, hogy többé le sem akarsz szállni róla.
5 kilométer kellemes tekerés felér egy erős kávéval – felfrissít, és jókedvre derít. A kerékpározás – mint általában a testmozgás – oldja a stresszt. Munkából hazafelé kikapcsolódhat az ember a napi rutinból – hazafelé már az élvezet kedvéért tekerek. Bringára pattanva, azonnal része leszek egy nagyon összetartó lelkes csapatnak. Bringán ülve minden szembejövő bringás a barátom, köszönünk egymásnak.
Mert egészséges. A kerékpározás egészséges saját magad és a körülötted élők számára egyaránt. A gyakori bringázás javítja a kondíciódat és segít, hogy egészséges, hosszú életed legyen. Az egyéni utazások ¾-e 7 km-nél rövidebb – ezek fél óra bringázást jelentenek. Szállj ki az autódból és pattanj kerékpárra ezeken a rövid szakaszokon, hiszen ezzel nemcsak a saját, de a környezeted egészségi állapotát is javítod, a zaj és a levegőszennyezés , valamint a közlekedési terhelés csökkentése által. A kerékpározás az erőnlétedet, a légzési, keringési rendszeredet és az általános izomfunkcióidat fejleszti. A bringázás az egyik legalacsonyabb kockázati tényezővel járó mozgásforma, kicsi az esélye, hogy túlerőltessük, vagy meghúzzuk az izmainkat és ízületeinket. A gyakori testmozgás elősegíti, hogy egészséges életmóddal éljünk, leadjuk túlsúlyunkat vagy leszokjunk a dohányzásról. Azok között, akik rendszeres testmozogást végeznek, kevesebb a keringési megbetegedés.
A kerékpározás
csökkenti a szívinfarktus kockázatát! segít lefogyni és segít megőrizni az egészséges testsúlyodat! csökkenti a stresszt! A tévhitekkel ellentétben fele annyi káros anyag ér, mint autózás közben!
A kerékpár a legsokoldalúbb közlekedési eszköz, a lehető lehatékonyabb jármű, hogy A pontból eljuss B pontba egyszerűen, kényelmesen. A biciklizés a leggyorsabb az ajtótól ajtóig szállításban – a motorizált közlekedés átlagsebessége kevesebb, mint fele a kerékpározással elérhető átlagsebességnek, a kerékpáros közlekedés kiküszöböli a megállóktól-megállóig (parkolás, vasúti- és tömegközlekedés) gyaloglással töltött időt, és minden tényleges haladás nélkül elvesztegetett idejét a közlekedésnek.
Magam határozom meg, mennyi időt szánok a munkába érésre. Nem függök a tömegközlekedés feltételeitől és a közlekedési dugóktól. Nem kell parkolóhelyért kóslatni. Reggel nem kell rohanni a buszhoz, délután több időm marad a családra, barátokra, hobbira.
A kerékpározás a legolcsóbb közlekedési alternatíva, nem kell költened százezreket autóra és benzinre, illetve megspórolhatod a tömegközlekedés jegy vagy bérlet árát!
A bringázás nem terheli a környezetet, a motorizált közlekedés arányának csökkenésével javul Földünk környezeti állapota, csökken a légszennyezés és a zajszennyezés.
Idén először a cégek is megmérettetnek! Keressük azt a céget, ahol legnagyobb arányban bringáznak az alkalmazottak, illetve más téren is mérjük a mozgósítási kedvet! A cégek feltüntetésére a rangsorokon szükségünk van egy hivatalos hozzájáruláshoz (ami innen letölthető, postán ill. szkennelve visszaküldhető) a vállalattól, hogy tényleg részt szeretnének venni a versengésben - hírnevet szerezve ezzel az egész cégnek!
Persze felmerülhet a kérdés, hogy hol és miért éri meg ez a cégnek? Néhány gondolat, hogy miért érdeke a kerékpározás támogatása minden vállalatnak:
Hatékonyság / pénzügyi előnyök - Pontosság - Hatékonyabb munkavégzés - Kevesebb parkolóhely – kisebb parkolási költség - Hatékonyabb helykihasználás - Kisebb céges gépkocsiflotta – kevesebb benzintámogatás, stb. - Kevesebb betegszabadság, kevesebb táppénz Jobb kapcsolat az alkalmazottakkal - Kevesebb stressz - Elégedettebb munkavállalók, jobb kapcsolat a munkáltató felé - Csapatszellem erősítése, egy közös ügy támogatása - Munkahelyi légkör jelentős javulása - Egészségesebb alkalmazottak, kevesebb betegszabadság - Vonzóbb munkahely a jobb közlekedési lehetőségek miatt Felelősség és cégimidzs - Szerepvállalás a légszennyezés, a torlódások csökkentésében,a városi környezet javításában, a klímát érintő intézkedések megtételében - Elkötelezettség a fenntartható fejlődés mellett - A cég társadalmi szerepvállalása (CSR) erősödik - Jobb, és felelős cégimidzs.
Mindezen hatásokat egyre inkább ismerik fel a cégek, növelve ezzel a jó példák sorát. A hazai kerékpárosbarát munkahely pályázatokon résztvevő cégek arról számoltak be, hogy munkatársaik motiváltabbak, lelkileg kiegyensúlyozottabbak, mint autóstársaik. Mára több hazai cég is szolgálati kerékpárokat biztosít dolgozói számára, vagy támogatja biciklivásárlásukat. Számos nemzetközi példa van arra, hogy a kerékpárral munkába járók kilométereik után fizetéskiegészítést kapnak.