Varázslatos, titokzatos, megfejthetetlen, vonzó, édes, libbenő, és még ezer jelzőt lehet ráaggatni, csodáit dicsérendő. Igen, ilyen is.
Ám sosem lehet tudni, harap, vagy simogat, ha megpróbálsz a közelébe férkőzni. Igen, Firenze olyan, mint egy felettébb kívánatos, ám zord modorú kedves.
Turista szemmel néztem a várost, közel két héten át. Tapasztalataim nemcsak a sajátjaim, egy részét született firenzeiek is alátámasztották, más részét a világ minden sarkából odasereglett turistatársaimmal vitattam meg.
Lakhatás
Firenze drága város. Nemcsak a szívünknek, hanem a pénztárcánknak is.
A szállodaárak csillagászatiak, ám az ellenszolgáltatás vajmi vékony. Az ottani háromcsillagos szálloda Magyarországon kettőt sem kapna, és a tulajdonosnak alaposan elmagyaráznák, hogy az EU-ban ezt így nem lehet. De igen. Akad olyan szoba, amelynek közepén egy mosdó mellett egy bidé trónol, a fürdőrész pedig külön kulccsal megközelíthető, a szálloda folyosójáról. Itt van a WC is, amit csak nagyhoz gondolnak használni, hiszen a kicsihez ott a szobában(!) a bidé. A bútor volt valaha új is, azóta fényezik az alapvetően kommersz toszkán parasztbútort. A tv általában magasan a falhoz erősített, és nemigen fogható más, mint olasz nyelvű adás, legfeljebb az amerikaiak kedvéért a CNN. Mindez három csillagosnak mondott szállodában, 110-130 euró (30 000- 35 000 Ft/éjszaka!) közötti áron! Na persze van rendes szoba is, saját fürdővel, csak a recepcióson és érdekérvényesítő képességünkön múlik az eredmény. A reggeli valóban olaszos, alig fél fogra való - harapásnyira szelt kiflidarabka, vaj, dzsem, papírvékony felvágott, sajt, ha lefogy a tálról, nem pótolják – szerintük ennyi a reggeli… a magyar gyomor hamar megtalálja a legközelebbi, már korán nyitva tartó reggelizőt. A fent vázolt helyzet általános a háromcsillagosokban, minőségileg jobb a négycsillagosokban, 150-160 euróért. A tisztaság nagyjából megvan, a személyzet mosolyog is, és segítenek, ha arról van szó. A recepció környékén mindenütt megtalálható az aktuális ajánlatok állványa – kulturális program, turista-időtöltés bőven található a brosúrákban és szórólapokon. Ha valamelyik megtetszik, a saját recepciónkon meg is rendelhetjük és ki is fizethetjük a programot.
Evés-ivás
No, ez sem olcsó. A fél literes víz a megszokott 1 euró, mindenütt kapható, hűtve vagy anélkül. A pizzériák kínálata bőséges, ezer módon elkészített normál és óriásszendvics, pizzák, egyéb melegszendvicsek étvágygerjesztő látványa csábít. Egy nem túl nagy, de nem is kicsi, amolyan tenyérnyi pizza 3 euró, ez a legkisebb ár, innen csak felfelé, a csillagos égig… E méretű pizzából, szendvicsből legalább kettő kell ahhoz, hogy egy felnőtt úgy érezze, van valami a gyomrában.
A mindenféle paszta ételek 7 eurótól indulnak, a mennyiségről jó tudni, hogy az olaszok a tésztát első fogásként (primo piatto) eszik, ezért nem kazalnyi adag kerül a tányérra, még a turistákra szakosodott, kimondott paszta-éttermekben sem. A zöldsaláta 5-6 euró.
Dicséretükre legyen mondva, hogy az olasz éttermekben mindig kerül az asztalra kenyér, általában friss, ropogós. Kis olívaolajjal meglocsolva, sózva komoly mennyiséget lehet felfalni, mielőtt még megérkezik az étel. Ha kifogyott a kosár, hoznak újat, és ezért nem kell külön fizetni, beleértik az un. coperta (teríték) tételbe, ami 2-4 euró, étteremtől függően.
A húsételek (secondo piatto) nagyon finomak, elégségesek, még köret nélkül is, különösen a toszkán specialitások, amelyek sokszor készülnek babbal. Ha van még finom étel, akkor a paradicsomos bab toszkán kolbásszal ez egyik mennyei fogás! De bármit választunk, általában jól járunk, még a kommersz éttermek szakácsai is megbízhatóan főznek. Érdemes a napi ajánlatot megnézni, vagy rákérdezni a hely specialitására – mindig van, és mindig finom. Az olasz ételek házi íze onnan is fakad, hogy nem komplikálják agyon a fogásokat, a fűszerek segítségével harmonizálják az alapanyagok természetes ízét, de nem nyomják el. Ezért biztos, hogy egy vendéglőben legalább egy fogás – általában a szakács ajánlata – mesterien ízes. A második fogások 12-26 euró között mozognak, a felhasznált hús nemességétől függően.
A bor mindenütt finom, lehet választani egyszerű asztali vagy nemesebb, nehezebb nedűk közül, legalább 3-4 féléből. Szigorúan pincehidegen érkezik, sosem hűtőből.
Az olasz édességeket én nem kedvelem, nekem túl cukrosak és ízetlenek, bár kinézetre nyálcsorgatóan csábosak. Amit nem lehet kikerülni, az természetesen a gelato, vagyis a fagylalt. De ó, vigyázz magyar! Itt nem gombócra mérik, hanem igen rafináltan valahány eurós adagok közül lehet választani. Általában 3, 5, 6, 8, 10 eurós az adag, tölcsérben vagy műanyag csészében. 3 euróért kétféle íz jár. A többi esetben 3 íz, csak az adagok nőnek. Tehát figyelj, mert 6 euróért nem hatféle, hanem háromféle ízből választhatsz, de nagyobb adagot adnak. Ha véletlenül nem mondod meg, hogy mennyiért kéred a fagyit, a legnagyobb adagot választja a kislány, és máris 10 euróért fagyizol! Mint minden olasz üzletben itt is úgy kellene eljárni, hogy előre megveszed a blokkot, és utána mész a pulthoz, de kiszolgálnak fordítva is, igaz, kelletlenül. A világ legfinomabb fagyija a Gelateria Vivoliban kapható, a Santa Crocé-hoz vezető Via M. Palmierin (hétfőn zárva) – maga a cukrászati mennyország, főleg a tejszínes fantázia-készítmények!
Élelmiszerboltot a belső, történelmi városrészben nehéz találni, három napon át kerestem, mire rábukkantam egyre. Ám ez sem olcsóbb, mint a pizzéria-vacsora, példaként lásd, hogy 15 dk vékonyra szelt, vákuumcsomagolt fehérpecsenye 3,5 euró, ugyanennyi friss mortadella 2,40.
Mivel a magyar szereti a konyhát, biztos, hogy nem hagyjuk ki a Mercato Centrale-t, azaz az ottani Nagycsarnokot. Itt aztán minden van, ami földön, vízben, levegőben megterem vagy él és ehető. Friss, illatos, étvágygerjesztő, és egyáltalán nem olcsó, de érdemes figyelni a vásárlásokat, mert a firenzeiek is ide járnak, és ők aztán ismerik a „dörgést”… Ügyes megfigyelő saját vásárlásán is megfoghat jó pár eurót.
Nyelvhasználat
Minket mindig letolnak a mi nagy vezetőink, hogy nem beszélünk nyelveket. Nos, az olaszok sem! A közvetlenül turistákkal dolgozók még csak-csak, pl. a szállodai személyzet (más kérdés, hogy milyen kiejtéssel!), de a múzeumi teremőrök már alig. A buszsofőrök pedig még olaszul sem hajlandók kommunikálni, őket még a firenzeiek is gorombának tartják, és neheztelnek rájuk. A sofőrök a város „arcához” tartoznak, és ez bizony nem túl szép vonás… Természetesen az angol az egyetlen idegen nyelv az olaszok számára, mással nem is érdemes próbálkozni.
Mint udvarias turista, próbáltam 100 szavas olasz tudásomat hasznosítani, amúgy udvariasságból. Túl jól sikerült! Ugyanis az olaszul összeeszkábált kérdésre ők olaszul válaszoltak, olyan sebességgel és bonyolultsággal, ahogy azt ők beszélik, feltételezve, hogy ha már olaszul kérdeztem, értem is a nyelvet. Óvatosan, én azt mondom az olasz próbálkozással, különben pironkodva váltani kell „inglézé”re! Amit amúgy az utca népe nem beszél… Maradna a kézzel-lábbal mutogatva, de ehhez nem elég udvariasak a firenzeiek…
Közlekedés
A firenzei történelmi városközpont kicsinyke, a Santa Maria Novella, a San Marco, a Santa Croce és a Santa Maria del Carmine által alkotott négyszögbe zárható. Egyik pont sincs 20 percnél hosszabb sétaútra a másiktól, mint legnagyobb távolság. Ha néha elvétünk egy-egy célpontot az azért van, mert a térkép (meg saját hazai távolságaink) alapján messzebb keresnénk – de nem, alig 10-20 méterek választják el a látnivalókat. Gyalogszerrel a legegyszerűbb bejárni, ez csak Fiesole esetében nem igaz, oda a 7-es jelzésű, a Santa Maria Novellától induló busszal juthatunk. Ha buszra szállunk, akkor jó előre kell jegyet venni, újságárusbódéban. A sofőr nem ad jegyet, de van ellenőr, szemem láttára büntetek meg amerikai turistákat. A jegy 1,20 /db, szakaszjegy nincs. A buszon viszont nagyon figyelni kell, mert csak a megállókban van térkép, a buszon nincs, ahogy azt mi itthon megszoktuk. Sok a feltételes megálló, így könnyű túlutazni a célunkon. Utastársaink közül firenzeitől ne nagyon várjunk segítséget a nyelvi problémák okán, ám mint mindenütt, itt is működik a turista-szolidaritás, sorstársaink együttműködésére számíthatunk. Többször adtam és kaptam segítséget turistatársaimtól, pontosan tájékoztattak, és még jót is beszélgettünk. A buszokon fogódzkodni két kézzel ajánlatos, mert a sofőrök nem csak gorombák, de pocsékul is vezetnek, külön taníthatják nekik, hogy lehet minél kellemetlenebbé tenni a váltás-fékezés műveletét az utasoknak. Fájós karomat majd tőből rántotta ki egy-egy ilyen firenzei sofőr által elkövetett hadművelet. Nem csoda, hogy az ülőhelyekért közelharc folyik!
Gyalogszerrel sem egyszerű navigálni a belvárosi utcákon. A középkorból megőrzött utcácskák keskenyek, néha 50-60 cm csak a járda, az úttesten pedig zajlik a forgalom. Maguk a firenzeiek is sokat gyalogolnak ebben a városrészben, hozzá még a megszámlálhatatlan turista – elképzelhető, hogy milyen hátizsákos, babakocsis lökdösődés folyik a gyalogosok között! A legtutibb alak a hirtelen megtorpanó turista – az biztos, hogy mögötte hárman hőkölnek hátra, jól bevert orral. Fárasztó az állandó szlalomozás a gyalogosok, a buszok, a kocsik, a motorosok és a mindenhol előbukkanó biciklisek között. Közlekedési lámpa van, de az csak buszra és kocsira vonatkozik, senki más nem veszi figyelembe. A történelmi negyedbe autóval csak az ott lakók hajthatnak be, és a taxik, még rokkant jelzést viselő idegen kocsi sem! Ettől ugyan itt nincs dugó, de figyelni azért kell, nagyon könnyű egy-egy robogó, vagy autó elé belépni. Városi legenda, hogy nem történik baleset – de igen, csakhogy a nagy tereken, amelyek szinte 5 perces sugarú körökben helyezkednek el egymástól, mindenütt van 2-3 mentőautó. Kificamodott boka, esés, horzsolás, ájulás helyben javítandó, nem fizetős elsősegélyként.
A tereken kevés az ingyenes pihenési lehetőség, nem véletlen ez. Ha nincs máshova leroskadni, jön a cafetéria vagy gelatéria, és a minimum 7 eurós fogyasztás.
Firenzéből tehető néhány egynapos városlátogatás, és ehhez a vonat a legegyszerűbb eszköz. Én használtam regionális és nemzeti vasútvonalat is, a szerelvény mindkettőn pontos volt, és tiszta. Mivel egyedül utaztam, aggódtam, hogy a mellékhelység, vagy az étkezőkocsi használata közben mi lesz a csomagjaimmal, de nem történt semmi, biztonságban megvoltak. Aki vonattal utazik, ne felejtse el indulás előtt, a vágány végében lévő kis sárga géppel lebélyegeztetni a vasútjegyét, mert az csak úgy érvényes! A nem túl „jófej” kalauzoknál egy bélyegzés nélküli jegy büntetést von maga után, ami gyakorlatilag a jegy ára – még egyszer!
Múzeumok
Ez az, amiért mindenki odasereglik. Firenze páratlan értékű, és szépségű kulturális gyűjteményei. Mindent megérő intellektuális szerelem ez. Már – ha képes a turista kiválogatni az értéket az ocsú közül. Mert a gyűjtemények minősége páratlan ugyan, de a kiállítások rendkívül gyengék. Koncepció nélkül, ömlesztve, mint egy rossz raktárban felhalmozva lógnak-állnak a remekművek és a kevésbé remek művek békés összevisszaságban, amelyekből a muzeológusok képesek a vezető darabokat a turistaszezon kellős közepén restaurálni! Jelen pillanatban pl. a Bargelloban Cellini Dávid-ját restaurálják. Hasára döntve fekszik a főterem kellős közepén elhelyezett műhelyben, izmos, szép feneke behatóan megszemlélhető… Mű helyett cetli – ezzel bizony számolni kell… Az információs kártyákon csak olaszul írják le az adott darabot, ám nem veszítünk semmit, mert amit leírnak róla, az nem több, mint amit úgyis látunk…
A múzeumok nyitvatartási rendje egyenesen botrányos, ebben az olaszok is egyetértenek. A nagyok 8.15 – 19. 00 között, szünet nélkül látogathatók, a többihez külön naptár kell. Nem egy nyitva tartást úgy adnak meg, hogy zárva a hónap 2., 4., keddjén és 3., csütörtökjén – na, mire kibogozza az ember, hogy most épp mi van..! És akkor még egyáltalán nem biztos, hogy nyitva is lesz, ha odamegyünk. Mert lehet hogy zárva, és az indok – csak! A déli zárva tartást vagy feltüntetik, vagy nem, vagy bezárnak, vagy nem, ahogy a múzeum személyzetének aznap épp tetszik! A Bibliotheca Laurenziana csak ½ 10 és 13 óra között látogatható, de ezt csak a bejáratnál árulják el! A könyvtárral egy egységet alkotó San Lorenzo és a kincsestár megtekintését érdemes így délelőttre időzíteni. A záróra előtti utolsó órában már nem engednek be, még az olyan pici múzeumba sem, mint pl. a Casa Buonarroti! Belépés után a hátizsákot vagy letetik, vagy nem, teljesen kiszámíthatatlan ez is, de - ingyenes és biztonságos - tárolási lehetőség mindenütt van.
A világ nagy múzeumaiban a belépőjegy mellé már kötelezően jár a múzeumtérkép, ahol a legfontosabb műtárgyak helyét külön meg is jelölik (pl. Louvre). Firenzében ilyenre ne számítsunk, vagy megtalálod kedvenc műremekedet, vagy keresed, amíg kedved tartja és lábad bírja. Mivel a múzeumok általában közepes nagyságúak, 2-3 fel-alá rohangászás belefér. De az Uffizi és a Pitti túl nagy ehhez… Gyűjteményleíráshoz csak könyv formájában juthatunk, induló ár 9 euró, igaz, ezek értékes információkat tartalmaznak. Sok német, osztrák vagy akár holland, francia kisváros helyi kiállítása szellemesebben, okosabban, interaktívabban mutatja be gyűjteményét, mint a világhíres olasz múzeumok. Pedig ehhez sokszor nem pénz kell, csak intenció, ötlet, kreativitás – amiről úgy vélnénk, hogy az olaszok bőségében vannak ezen értékeknek. Lehet, hogy ez már csak a dicső múlt?
A fájós lábúaknak a teremőrök székeibe bele lehet rogyni, senki nem barmít le, és nem állít fel a székből. Ugyanakkor a teremőröktől nehéz érdeklődni egy-egy műtárgy fellelhetőségéről, tekintve hogy 1. nem beszél angolul, vagy csak rosszul, 2. fogalma sincs a válaszról! A teremőrök meglepően tájékozatlanok! Lehet, hogy nekik sem ártana egy-egy szervezett múzeumi séta…
A belépőért való sorállás biztos az Uffizi és az Accademia előtt, a Pittibe való belépés sokszor meglepően könnyű. Én korán reggel mentem – mivel a nagy gyűjtemények 8.15-kor nyitnak – és majd másfél órán keresztül egyedül fedezhettem fel a gyűjteményt, ami ajándék a sorstól! A műremekek előtt való tolongás minden fennkölt érzelmet megmérgez! Az Accademia előtti sorállás minimum három óra, az Uffizi és jó kettő körül mozog – annak, aki nem tudja, hogy az Orsanmichele hátuljában, a Via dei Calzaiuolin van egy jegyárusító hely, ahol napra-percre megváltható a jegy elővételben, nem drágábban, mint a helyszínen. A hölgy udvarias, remekül beszél angolul, érdemes egyéb ajánlataira is odafigyelni. E belépő birtokában pedig el lehet masírozni oktondi társaink mellett, akik rendületlenül órákig állják a sort, míg mi várakozás nélkül átjutunk a múzeum kapuján…
A szállodai programfüzetekben minden jelentősebb gyűjtemény ajánl vezetett sétát. Jó színvonalú, átlagos turista érdeklődését bőven kiszolgálók ezek a vezetések, a művészettörténészek pedig úgyis egyedül mennek. Az együttes séta után pedig mindenki kedvére újranézheti a gyűjteményt, egyedül is felfedezve azt.
A Palazzo Vecchioban a belépőjegy megváltása után rögtön érdemes helyet foglalni a „Palazzo Vecchio titkai” c vezetett sétára. Ez csak itt lehetséges, és minden nyelven (angol, francia, német) egy vezetés van délelőtt, egy délután, és egy angol még zárás előtt. Külön kell fizetni, kb. 1 órás, és rendkívül izgalmas!
A múzeumok mellékhelyiségei tiszták és ingyenesek, de nem minden emeleten van belőle! Sokemeletes múzeumnál is előfordul, hogy pl. csak a másodikon van WC – ide lehet visszacaplatni, ha távozás előtt a múzeumlátogató eleget akar tenni az első számú turistatörvénynek, miszerintis utazó nem akkor megy, amikor kell, hanem akkor, amikor lehet…
Mindenképp meg kell említenem, hogy a Milánóba készülőknek jó előre gondoskodni kell az „Utolsó vacsora” megtekintési lehetőségéről. Teljesen megszüntették az azonnali sorállós belépést, csak interneten előre foglalt időben lehet a művet megtekinteni, negyedórás időtartamban. Jellemző, hogy február legelején már mindössze csak három májusi belépési lehetőség volt!
Egyéb turistaprogramok
Az egynapos kirándulások közül sokat akár biciklivel is meg lehet tenni, bérelhető van, amilyet csak akarunk. Nekem legszebb a Chianti vidéket bemutató túra volt, igaz busszal, nem drótszamárral. Toszkána egyik legszebb vidéke, elmesélhetetlen hangulattal. Egy útszéli fogadóban bruschetta alla fiorentiná-t enni, chiantival leöblíteni, és közben csodálni mindazt ami körülvesz, az élet igazi ajándéka.
A programfüzetek ajánlanak főzőiskolákat is. 6-8 különböző programból lehet választani, vagy akár mindet végigfőzni. Egy- vagy félnapos programok, szerintem épp oly kötelező, mint az Uffizi. Jókedvű igazi toszkán fickóktól remek recepteket lehet eltanulni! Isteni fogásokat alkottam karibi kukta-társammal, és aztán felfaltunk minden általunk alkotott finomságot! Itthon a recept megismételhető, persze kicsit más lesz, például bölény-ricotta híján a hazai kecskesajt ajánlott. De a kézzel gyúrt tészta pont úgy sikerült, ahogy Fabrizio mesterünktől tanultam!
Esti élet
Meglehetősen szűkös az esti programok sora Firenzében. Azt hittem, hogy hatalmas tereiken egyre-másra koncertek lesznek, ingyenesek vagy akár fizetősek. De nem. Egyedül a Santa Maria del Carminéban volt egy héten két este (fizetős) koncert. A Teatro Verdi-t találtam, mint egyedüli színházat, de zárva volt. A történelmi városrészben egy kis mozira bukkantam, az Arno túlpartján, közvetlenül a hídtorkolatnál. Marad a vacsora, mint program, meg a sétálás, ha már nem volt elég napközben… Az esti díszkivilágítás nem a firenzeiek erőssége, hanyattvágó látványosságra nem kell számítani.
A koncertekről jut eszembe, hogy Milánóban, a Scala múzeumában ebben az évben fantasztikus élmények várják a látogatókat. A Scala idén 100 éves, ezért egy csodálatos kiállítással adóznak Maria Callas emlékének, a Scalában játszott szerepeinek kosztümjeiből készült válogatással, és egy félórás remek portréfilmmel. A déli órákban a kisteremben zongorajátékkal és operarészletekkel lepik meg a látogatókat. Egyszer csak besétál egy gömbölyded fiatal lány, bőrpapucs, farmer, kinyúlt póló, lófarokba épp csak valahogy összefogott haj, és olyan Carment énekel, hogy alig eresztjük el, három újrázás után! Valami ilyet vártam Firenzétől is…
Vásárlás
Minden színben, minőségben, mennyiségben, formában – bőr. Cipő, kabát, meg ami csak bőrből készülhet. A táskáktól nem voltam elájulva, alig 2 darabért dobbant meg a szívem a sok tízezer között. A kabátok sem kötötték le a figyelmem, de 1500 eurótól 24 000-ig láttam ajánlatot.
Ami nekem a gyengém, és Firenzében csodálatos kivitelben, nagyon jó minőségben kapható, az a fajansz. Még a matricázott sorozattermékek sem rosszak, a kézműves árú pedig felejthetetlen. Sajnos, az ára is…
Egyébként kapható minden bigyó és izé, kendő, olaj és bor, amit csak szeretteinknek és magunknak képesek vagyunk el- és hazacipelni. A boltok és a standosok ugyanazt a minőséget ajánlják, nyugodtan lehet sátornál is vásárolni, ha ott tetszik meg valami. Boltban nem, de sátorban lehet alkudni, nem mindig, és nem sokat, de meg lehet próbálni, elsősorban a Mercato Nuovo árusainál.
A történelmi negyed 10 üzletéből 8 ruhát árul. Pontosan azt az egyenrongyot, amit akár itthon, akár New Yorkban, akár a Bahamákon megvehetünk, vagy - a nagyváradi piacon. Én a nagynevű divatházak üzleteitől sem voltam elragadtatva, sokszor igénytelenebb fazonok és anyagok voltak ott, mint kevésbé neves versenytársaik üzleteiben.
Ami izgalmas, az néhány szövetüzlet - méterben árult selyem, hímzett brokát, finom fátyolszövetek, mesébe illő színek és minták. No persze az árak is pont ilyen mesések…
A szerető
Hát, nagyjából ennyi, amiért Firenze „morcos”. Nem igazán szereti a turistákat, de remekül él belőlük. És hogy milyen Firenze, mint „szerető”?
Ezt megtudni, tessék odamenni. Ott állni a Duomónál, és naponta többször, újra és újra rácsodálkozni. A Battistero kapujánál tülekedni, aztán megnézni az eredeti darabokat a Duomo múzeumában, abban az udvarban, ahol valaha Michelangelo faragta a Dávidot. Randizni az igazi Dáviddal az Accadémiában. Megmászni negyven magas és húzós lépcsőt a San Marco kolostorban, az infarktus határán levegő után kapkodva jobbra fordulni a lépcsőtetőn, és találkozni Fra Angelico Angyali Üdvözletével. A Medici vagy a Brancacci-kápolna csodái. A Capella dei Magi freskói. Tégláról téglára felfedezni a dóm kupolájának titkát, Brunelleschivel kézenfogva. És a Donatellók, és a Ghirlandaiók, és a Tizianók, Masacciók. A della Robbia család kerámiái, a soha többé elő nem állítható kék mázzal. A Bibliotecha Laurenziana lépcsője. A Pietre Dure műhely féldrágakő berakású bútorai. A Bargello bronzszobrai. Az Uffici, a Palazzo Pitti szinte felfoghatatlan szépségű műremekei. A Boboli kert könnyed eleganciája. A San Lorenzo elmélyülésre invitáló visszafogottsága. Az ezüstök, a porcelánok, a bútorok, a szövetek nemessége.
Firenze több évszázados szerelme az élet, a nők, a finom ételek, a jó italok iránt, az iróniával átszőtt rajongás a szépművészetek és tudományok iránt, az alkotó élet könnyed eleganciája. A jelenlét, az élet megélésének tudománya és művészete.
