A közélet szereplői gyakran emlegetik a különböző értékrendeket, politikusainknál pártállásra való tekintet nélkül hivatkozási alap a társadalmi közjó. Vajon mire gondolnak, gondolhatnak ilyenkor?
A történelem során egymást követő és az időben egymás mellett létező társadalmi formációk jól jellemezhetők: - Egyrészt az adott társadalom tagjainak, az egyéneknek az egymáshoz való viszonyával - Másrészt az egyéneknek a gazdasági folyamatokhoz való viszonyával. Valamennyi társadalmi formáció vonatkozásában, mint általános vonás megállapítható ezeknek a viszonyoknak az egyenlőtlensége, továbbá a konkrét társadalmak - sajátos belső viszonyok által meghatározott - egyedi jellege.
A társadalmon belüli egyenlőtlen viszonyt az egyének különbözősége történelmileg állandó kategóriává emeli, illetve eredendően akként határozza meg, a konkrét társadalmak egyedisége pedig természetszerűen következik azok eltérő belső mozgásaiból, a történelmi múltban végigjárt más-más fejlődési pályákból.
A globalizációt figyelembe véve egy adott társadalom jellemzése napjainkban akkor lehet csak teljes, ha az előzőeken túl megvizsgáljuk: - Az adott társadalomnak más társadalmakhoz való viszonyát - Valamint a társadalomnak, mint működő rendszernek - konkrétabban az egyéneknek és az egyének által működtetett gazdasági folyamatoknak - a természeti folyamatokhoz való viszonyát is.
Az itt felsorolt - egymással egyébként szoros kölcsönhatásban álló - viszonyrendszerek, vagy kapcsolatrendszerek, illetve az ezeken belüli tényleges viszonyok ma leginkább a kényszerű alávetettség, a kiszolgáltatottság, és a diszharmónia fogalmaival jellemezhetők.
A társadalmi viszonyokat és folyamatokat meghatározó értékrendek - melyek az egyének döntést követő cselekedetein, s nem a kinyilatkoztatásokon keresztül válnak a valóság részévé - tartalmilag a következők szerint határozhatók meg.
Az egyéni értékrend
Egyéni értékrendnek nevezzük azoknak a cselekvési mintáknak a hierarchiáját, amit az egyén a társadalmi kapcsolatainak - nevezetesen a más egyénekkel, gazdasági és természeti folyamatokkal való kapcsolatainak - alakításában a sajátjaként elfogad, és boldogulása érdekében követni hajlandó.
Tulajdonképpen az egyéni értékrend a társadalmi egyenlőtlenség különböző szintjein létező egyének „alkalmazkodási stratégiájaként”, vagy „életstratégiájaként” is felfogható cselekvési stratégia, és mint ilyen a szubjektív kategóriák közé sorolandó. Ez a stratégia az egyén életpályája során - leginkább az egyén, társadalmi, anyagi helyzetének változásától függően - többször is módosulhat. Példa értékű ebből a szempontból az a gyakorlati tapasztalatok által is alátámasztható megállapítás, mely szerint a tőkés társadalom viszonyai között sokak által bevallottan más stratégia kell az első "egymillió dollár" megszerzéséhez, mint ennek a tőkének a későbbi működtetéséhez és gyarapításához. Amíg az alkalmazkodási stratégia a létező társadalmi viszonyokhoz való alkalmazkodáson nyugvó elfogadó stratégia / lásd a túlélési stratégiákat /, addig az életstratégia az egyéni értékrend által meghatározott cselekvési mintákat akár a fennálló társadalmi viszonyokkal szemben is követő, értékorientált / célorientált / cselekvés stratégiája.
A társadalmi értékrend
Társadalmi értékrendnek nevezzük azoknak a gyakorlatban érvényesülő cselekvési mintáknak a hierarchiáját, amelyek a társadalmon belüli egyenlőtlen viszonyokat - egy adott időszakban, és egy konkrét társadalom esetében - a társadalmat alkotó egyének számára ténylegesen meghatározzák.
A társadalmi értékrend törvényszerűen követi azon társadalmi csoportok, meghatározott erőforrásokat birtokló tulajdonosi csoportok tagjainak egyéni értékrendjét, amelyek az állam fölött - mint legfőbb érdekérvényesítő szervezet, és mint az erőforrások működési feltételeit a társadalom egészére kiterjedően meghatározó hatalom fölött - a működtetési és ellenőrzési jogot érdekeiknek megfelelően gyakorolják. Valójában a hatalmi pozícióban lévő érdekcsoportok az állam intézményeinek érdekorientált működtetésével - vagy ezen intézmények érdekorientált kiiktatásával - saját tagjaik egyéni értékrendjét más érdekcsoportok tagjainak egyéni értékrendjével szemben a társadalmi értékrend szintjére emelik, alapvetően meghatározva így a társadalmi viszonyok és folyamatok milyenségén túl azok általános irányultságát is. A társadalmi értékrend az állam fölötti működtetési és ellenőrzési jogot gyakorló társadalmi csoportok / meghatározott erőforrásokat birtokló tulajdonosi csoportok / egymást követő változásainak függvényében módosuló értékrend, s mint ilyen történelmi kategóriaként határozható meg.
A társadalmi közjó
A társadalmi közjó nem más, mint egy racionális cselekvési minták és társadalmi viszonyok által meghatározott olyan értékrend, amely a társadalom tagjai számára elfogadható egyenlőtlen viszonyok mellett képes az embernek, mint közösségi lénynek az érdekeit szolgálva a társadalom fejlődését biztosítani.
A társadalmi közjó, mint elméleti kategória tartalmát illetően az emberi társadalmak fejlődésével párhuzamosan folyamatosan változó, viszont célját tekintve történelmileg változatlan értékrendként határozható meg, és ily módon felfogható a mindenkori társadalom ideális értékrendjeként, az adott társadalom kívánatos jövőképeként is.
A társadalmi közjónak az egyén által közvetlenül is jól érzékelhető két eleme a társadalmi béke és a társadalmi jólét. A társadalmi közjónak mára a legmeghatározóbb részévé vált harmadik alkotó eleme a társadalom és a természeti folyamatok harmóniája.
A társadalmi béke / az egyének közötti viszonyok harmóniája /
A társadalom belső békéjét alapvetően az dönti el, hogy az állam /mint legfőbb érdekérvényesítő szervezet / az általa képviselt, és közvetített értékrenden keresztül mely társadalmi csoportok - milyen erőforráscsoportok tulajdonosai - érdekeinek érvényesülését szolgálja, illetve az, hogy a központi hatalom irányítása alatt létrejött, általa törvények útján is szentesített és támogatott egyenlőtlenségeket az állam polgárai elfogadják, vagy elutasítják.
Történelmi távlatokban a társadalmi egyenlőtlenségek elfogadását az határozza meg, hogy az aktuális hatalmi centrum által közvetített értékrend mennyire esik egybe a társadalom fennmaradását és fejlődését biztosítani képes érdekcsoportok értékrendjével, azaz a társadalmi értékrend mennyire esik egybe magával a társadalmi közjóval.
Az állam a progresszív érdekcsoportok érdekeivel - a társadalmi közjóval - ellentétes értékrend közvetítésére csak átmeneti ideig, a hatalmi helyzet kínálta erőszak eszközeivel, a hatalom birtokosainak érdekeit kiszolgáló nyílt, vagy rejtett diktatúra létrehozásával és működtetésével lehet képes. Ez az átmeneti időszak - ami akár több emberöltőnyi hosszúságú is lehet - véget érhet a progresszív értékrendek és érdekcsoportok győzelmével, majd ezt követően a társadalom új fejlődési pályára állításával, de véget érhet az adott társadalom szétesésével, teljes eróziójával is. Ezekre a megállapításokra a világbirodalmak kialakulásának és eltűnésének, az egyes népek / társadalmak / fennmaradásának, más népek és népcsoportok elhalásának vagy beolvadásának történelmi példái talán meggyőző bizonyítékul szolgálnak.
A társadalmi jólét /az egyének és a gazdasági folyamatok viszonyrendszerének értékmérője /
A társadalmi jólét a társadalom belső békéjén - a társadalmi békén - nyugvó olyan érték, mely leginkább a társadalom tagjainak fizikai " konformérzetét" meghatározó anyagi javak, fogyasztási cikkek és szolgáltatások mennyiségével és színvonalával jellemezhető. A társadalmi jólét - a tudomány és a technika adott fejlettségi színvonalán túl - elsősorban annak a függvénye, hogy az állam / mint a gazdasági erőforrások működését a társadalom egészére vonatkozóan meghatározó hatalom / a tudomány eredményeit, a történelem során felhalmozott egyetemes emberi tudást milyen mértékben képes a gazdasági és társadalmi folyamatok meghatározó részeként a társadalom egészének szolgálatába állítani. A jól szervezett civilizációk emberének viszonylagos jólétét bizonyító írásos emlékek, a Földünk különböző térségeiben kialakult több ezer évvel ezelőtti, magasan fejlett kultúrák máig fenn maradt csodálatra méltó alkotásai az előző vélekedést csak megerősíthetik.
Az emberi társadalom és a természeti folyamatok harmóniája / az egyének és a gazdasági folyamatok harmonikus illeszkedése a természeti folyamatokhoz /
Ez a harmónia - mint a társadalmi közjó minden más értékét megelőző domináns eleme - valójában a globális emberi társadalom jövőjének, hosszú távú létezésének és fejlődésének materiális alapjait biztosítani képes ideális viszonyrendszert jelenti. Ennek a harmonikus viszonyrendszernek az értéke, és az emberi faj jövőjét meghatározó elsődleges szerepe a társadalmat alkotó egyéneknek csak igen kis hányadánál tudatosult. Az ökológiai tudatosság nagyfokú hiányát - sok más tényező mellett - leginkább az magyarázza, hogy ennek a harmóniának a feltételei / ha a fenntartható fejlődés természetes igényéből indulunk ki / szubjektív módon nem is meghatározhatóak. A fenntartható fejlődés, nem tévesztendő össze a fenntartható gazdasági növekedéssel!
Annak érdekében, hogy a társadalom kívánatos harmóniája a természettel újrateremthető, és hosszú távon fenntartható legyen, nem nélkülözhetjük a következőket: - Objektív módon fel kell mérnünk a természeti környezet szabta korlátokat, és ezeknek a figyelembe vételével kell meghatároznunk azokat a megkerülhetetlen cselekvési mintákat, amelyek követése képessé tehet bennünket a harmónia megteremtésére. - Az államnak, mint legfőbb hatalomnak az irányításával kell megteremteni azokat a társadalmi feltételeket, amelyek garantálhatják a megkerülhetetlen cselekvési minták érvényesülését, a társadalmi viszonyokat és folyamatokat alakító egyéni döntések szintjén. Az ember benépesítette, birtokba vette a Földet. A népvándorlások kora réges-régen lezárult, nincsenek új és szabad „vadász mezők”. Korunk emberének végzetes tévedése lenne a természeti környezet állította korlátok figyelmen kívül hagyása, és a korlátokhoz való alkalmazkodás - mint egyetlen tényleges fejlődési esély - lehetőségének az elmulasztása.
Az egyének értékrendjének, a társadalmi értékrendnek, és a társadalmi közjónak az egymáshoz való viszonyát - egybeesésüket vagy különállásukat - a mindenkori politika határozta meg, és egészen bizonyos, hogy az határozza meg a jövőben is.
Korábbi írás:- A társadalomról a rendszerelmélet tükrében (egy civil gondolatai a társadalomról 01.) Itt elolvasható: http://politika.virtus.hu/?id=detailed_article&aid=43899