Mi van a nagy teljesítmények mögött? Hogyan hozzák létre a célok azt a hihetetlen erőt, amely meghatározza sorsunkat?
Hogyan válhatnak egyes emberek (akik korábban jelentéktelenek vagy éppen szerencsétlenek voltak) ennek az erőnek a segítségével kiemelkedően sikeressé? A célok kijelölése az első lépés a megvalósulás felé tett úton. Ez az alapja minden elért sikernek.
Ha van egy fontos célunk, amelyet képszerűen és érzelmekkel telítetten látunk magunk előtt, és amely olyan fontos, hogy nem tudunk nem rágondolni a nap szinte minden órájában – bármilyen hihetetlen – a siker útjának nagy részét már bejártuk! Olyan ez, mintha egy óriási intelligencia megvalósítaná mindazt, amit kitaláltunk, felhasználva azokat az ötleteket, amelyek a megvalósulás útján bukkannak föl. Céljaink elgondolása az a mesteri terv, ami a megvalósuláshoz vezet.
Most nézze meg, mit lát maga körül! Egy fotelben ül, körülvéve szebbnél szebb művészeti tárgyakkal, vagy a legmodernebb televíziót bámulja? Esetleg egy íróasztalnál ül, telefonnal, számítógéppel és faxszal körülbástyázva? Ezek a tárgyak valamikor mind csak ötletek voltak valaki fejében. Ha száz évvel ezelőtt azt állítom, hogy a világűrből érkező rádióhullámokat egy doboz átalakítja hanggá és képpé, nem tartott volna őrültnek? S ma mégis egyre több otthonban van műholdvevővel felszerelt televízió. Valakiknek ki kellett találni ezeket a dolgokat ahhoz, hogy később megvalósíthatóak legyenek.
Mit mond a tudomány?
A San Francisco-i egyetem egyik klasszikus vizsgálata világosan rámutatott arra, hogy a siker döntő komponense a jól meghatározott célok kitűzése. – A lakosság 23%-ának semmiféle elképzelése sincs arról, mit akar elérni az életben. Ennek következtében nem is érnek el túl sokat. – A népesség 67%-ának csak általános elképzelése van arról, mit szeretne elérni az életben, de nincsenek tervei arra, hogyan érhetné el. – Mindössze a lakosság 10%-ának vannak konkrét, jól meghatározott céljai, de közülük is tízből csak hétnek sikerül céljai felét elérnie.
Nézzük meg a sikereseket!
Egyes emberek képesek arra, hogy legmerészebb álmaikat is elérjék, de ehhez hitre és kitartásra van szükségük. Szeretne a sikeresek közé tartozni? Ahhoz szabályos időközönként szüksége van arra, hogy átgondolja, milyen céljai vannak! Hagyja, hogy minden elképzelése, fantáziája megjelenjen lelki szemei előtt! Állandóan kérdezze meg magától: Mit akarnék az élettől, ha tudnám, hogy minden lehetséges? Ha tudnám, hogy bárhová eljuthatok, ahová csak akarok? Ha tudnám, hogy nem vallok kudarcot? Csinálja ezt anélkül, hogy megkérdőjelezné saját képességeit, vagy kérdezősködne, hogyan is valósíthatná meg ezeket a céljait. A részletekkel később is ráér foglalkozni. Vegyen elő egy darab papírt, és írja le, mi az, ami iránt teljes mértékben elkötelezi magát, legyen az bármi, amit akar, amit el tud képzelni! Korlátok nélkül képzelje el az egészet. Írja le személyes céljait. Legyen köztük olyan, amit ezen a héten akar megvalósítani, és olyan is, amit 10 év alatt. Legalább 10 percig írjon megszakítás nélkül. Csinálja meg MOST az alábbi gyakorlatot.
„1 év múlva…”
Az életet négy területre osztjuk fel. Fogalmazza meg, hogy ezeken belül melyek azok a célok, amelyek lelkesítenék, amelyeket ki tudna tűzni magának. Az első kategóriába a személyes célok tartoznak: az, hogy mit is szeretne elérni az életében, milyen emberré szeretne válni, milyen irányokban szeretné magát képezni. Írjon folyamatosan, ne gondolkodjon azon, hogyan fogja megvalósítani mindezt, s azon se, hogy megvalósít ható-e, amit kitűz. Csak arra koncentráljon, amit valóban szeretne, amit meg akar valósítani. Ha készen van az írással, akkor írja oda az egyes célok mellé, hogy mikorra akarja azokat megvalósítani. Most válassza ki az Ön számára legfontosabbat, azt, amelyet egy éven belül meg akar valósítani. Írja le néhány mondatban, miért fontos ennek a megvalósítása, mit vár ettől a céljától. Ezzel elég okot talál arra, hogy ténylegesen meg akarja valósítani az adott célt. És most vegyen elő egy másik papírt, és legalább 10 percig, megszakítás nélkül írja le azokat a céljait, amelyek a második kategóriához tartoznak. Ez a kategória a karrier, a hivatás, a pénzügyi célok kategóriája. Milyen szintet, milyen beosztást, milyen eredményeket szeretne hivatásában elérni? Milyen nagyságú jövedelmet szeretne elérni? Mekkora összeget szeretne utazásra, hobbijaira és egyéb területekre költeni? Az előzőhöz hasonlóan írja oda céljai mellé azokat a dátumokat is, amikorra meg akarja valósítani célját. Válaszsza ki az ön számára legfontosabb egyéves határidővel rendelkező célt, és írjon hozzá néhány mondatot, amelyben megindokolja választását, mert ez megerősíti a célját!
A harmadik kategória az anyagi célok csoportja. Mi az, amit meg szeretne valósítani, megépíteni, kialakítani, legyen az egy nyaraló, egy faház, egy kastély vagy panzió a hegyekben vagy bármi egyéb. Olyan valami, amit akár saját maga szeretne megtervezni, kialakítani, avagy megvásárolni. Ne gondoljon a részletekre, az később következik. Itt is kövesse az előzőkben leírt eljárást a határidők megadásával, az ön számára legfontosabb egy éven belül megvalósítandó céllal és annak indoklásával. A negyedik kategóriába a mások életére való hatás tartozik: Gondolkodjon el azon, kiken szeretne segíteni, milyen módon szeretne nyomot hagyni maga után? Milyen ügyet karolna fel? Néhány példa: hajléktalanoknak ház, beteg gyerekeknek kórház, vagy művészek, tudományos kutatások támogatása, stb. Írja le gyorsan ezeket a céljait is, ezeket is lássa el határidővel, és válassza ki a legfontosabb egy éven belül megvalósítandót. Fogalmazzon meg néhány mondatot arról, hogy miért olyan fontos önnek eme cél megvalósítása. Ha készen van mindezzel, akkor az elkövetkező évre lesz négy olyan komoly feladata, amelyek elvégzése jelentős mértékben hozzájárul ahhoz, hogy pozitívan változzon saját magáról alkotott képe, hogy elégedettebb és boldogabb emberré váljék. Gondoljon naponta legalább kétszer örömmel négy céljára, majd arra a sikerélményre is, amit a célok megvalósulása jelent Önnek. Tartsa fenn lelkesedését kitűzött céljai iránt. Hozzon minél gyakrabban döntéseket, hogy e gyakorlással egyre jobb legyen döntéshozó képessége is. És főként cselekedjen! Ne várjon! Fogjon hozzá még ma!