Mert mindannyian analfabétaként születünk s csak a nevelés hatására lesz néhányunkból ember.
Marsailles városa felett egy kb. 150 éves templom uralkodik a 150 méter magas hegycsúcson. Ez a kiemelkedés egy kicsivel alacsonyabban van, mint a mi Gellért-hegyünk, de közvetlenül a tenger partján lévén, mégiscsak feltűnik. Különösen a 33 méter magas torony csúcsára rakott hatalmas Szűz Mária szobor, amely a gyermek Jézust tartja a karjában. A szobor kitűnően látszik a város szinte minden pontjáról. Özönlenek hozzá a túristák, már csak azért is, mert a bazilika körüli teraszokról páratlan kilátás nyílik a tengerre és a városra.
A dolog igen kellemetlen lehet a neoliberálisoknak. Hogy miért?
Mert a világ dolgai egyúttal jelek is, amelyek jelentést hordoznak. S a jeleket olvasni tudó ember számára a világ hallatlanul izgalmas kérdéseket vet fel és válaszol meg. Különösen ilyen (azaz jelszerű) a most tárgyalt Szűz Mária - szobor is. Kézenfekvően az, hiszen éppen azért állították oda, mert jelent valamit, mert emlékeztet valamire, mert a szoborállítók világnézetét fejezte ki. Persze az idő múlásával a jelentések is változhatnak. Ma már nem lehet biztosan tudni, hogy 150 évvel ezelőtt pontosan mit jelentett ez a szobor a városlakóknak. Nyílván akkor is sokféle értelmet tulajdonítottak neki. Mint ahogy az én alábbi értelmezésem is csak egy a lehetséges mai értelmezések közül.
Azt a kort éljük, amelyben ez a szobor sokak számára túlhaladott világnézetet képvisel. Én úgy gondolom, hogy ezek az értékelők tévednek. A szobornak van egy örökérvényű üzenete is, amely ma ugyanúgy időszerű (vagy talán ma sokkal időszerűbb), mint valaha.
A pénzüknek és a megvesztegetett képviselőknek köszönhetően sikerült megakadályozniuk a neoliberálisoknak, hogy az Európai Únió alkotmányába bekerüljön egy röpke kis utalás Európa keresztény ezer évéről. Ez ugyan csak egy kis fügefalevél lett volna, hiszen már úgyis minden (szinte minden) az övék lett. Mégis, ebből a kis bekezdésből elvi kérdést csináltak. Európa nem lehet keresztény, még a visszaemlékezés szintjén sem. Minden az övék s az is marad, ha rajtuk áll. Európa pedig feledje el az évezredek alatt megszenvedett tapasztalatait és a világnézetét, amelyben ezek a nehezen megértett tanulságok összegződnek.
Mert az igazsagokat gyakran csak tengernyi szenvedes segitsegevel tudjuk megfogalmazni s jaj annak a nemzetnek, amelyik elfeledi a tortenelmi tapasztalatait s azokert ujra es ujra meg kell szenvednie.
Minden az övék lett tehát, amit pénzen és árulással meg lehetett szerezni. Kivéve néhány dolgot, köztük a város fölé magasodó aranyozott szobrot, amit mégsem tudnak onnan ledönteni. Hiába a pénzük, hiába a gyűlöletük, nem megy sehogyan sem a szobordöntés. Visszariad tőle a legelvetemültebb neoliberális-bérenc is. Hiszen a Kossuth teren sem lohetnek mindennap, csak alkalmankent. S utana mindig magyarazkodniuk kell ...
Nehéz lenne megmagyarázni az egyébként az orránál fogva vezethető ostoba tömegnek azt is, hogy miért bántja őket a szűzanya és a felnőttkent szeretetet hirdető kisded Jézus. Pedig van rá magyarázat.
Ezüst Szűz Mária szobor a templom oltárán; nem liberálispukkasztónak szánták, csak a szeretet és a gondoskodás reklámjának, a nevelés és a jövőbe vetett hit ígéretének; végső soron a rend dícsérete - s ebben rejlik a veszélyes és (az EU urai számára) politikailag nem kívánatos volta
Így néz ki a szobor környezete, az oltár.
Így néz ki a templom csúcsán lévő hatalmas szobor az epulet tövéből
Kilátás a tengerre a templom tövéből; a kis szigeten If vára, ahol a regény szerint Monte Christo gróf raboskodott
A torony és a szobor másik nézetből
Kőszent nézi a (a bédekker szerint nemrég még bűnös) várost
Aki gyalog vag neki az utnak, az idonkent pihenjen meg, mert az emelkedo hatvan korul mar nem megy siman, csak lihegve
De addig legalabb van ido vegiggondolni a cimbeli kerdest, hogy mi vegre is tettek ide ilyen magasra ezt a hatalmas szobrot
Ez a leany a varost nezi a bazilika elotti teraszrol
A bazilika bejaratat felvonohid vedi
3900 3907
Ismet egy kep a bazilika elotti teraszrol
Innen latszik az egesz epulet
Egy kicsit messzebbrol
A varos tele van kisebb Mariaszobrokkal
Lefele jovet ilyen a varos
A bazilika belseje
Ismet egy kep a bazilika marvannyal kirakott, mozaikkal burkolt belsejebol
Nem tudok autentikus magyarazatot adni, csak nem hivatalosat. Ami a szobor láttán az eszembe ötlik.
Minden gyermek analfabétának születik. Nem csupán a szószerinti értelemben, hanem a társadalmasodásban is. A csecsemő csak ordítani, aludni és mosolyogni tud. Ezzel a három tevékenységével kell biztosítania az életbenmaradását. A mosoly a jutalamat jelenti nála, ezzel jutalmazza az őt gondozó szülőket, elsősorban az édesanyját. Mosolyogni azonban csak kb. 3 hónapos korától tud. Az ennél is fiatalabb csecsemő csak alszik (csendben van, nézelődik, gőgicsél) és ordít. Az ordítás annak a jele, hogy rá akarja venni a környezetét valamire (etetésre, pelenkacserére stb-re). Az ordítással tudja megszerezni a világ számára szükséges javakat (pl. az anyatejet). A világ a csecsemő számára az a terep, ahol jól érezheti magát, ha kellően erőszakosan fellépve eléri a szükségletei kielégítését. Ez a magatartás még mit sem tud az önfeláldozásról. Mit sem tud arról, hogy pl. adni öröm. Azaz az ember kezdetben neoliberális.
Ha a gyermek úgy nő fel, hogy nem kapja meg a megfelelő nevelést, akkor domináns lesz ez az elsajátításra törekvő hozzáállása a felnőttkorban is. Azaz neoliberális marad.
A nevelés során azonban tudatosodhat benne, hogy mások is vannak még a világon, akiknek szintén lehetnek elképzeléseik, terveik és vágyaik. S hozzájuk is alkalmazkodnia kell. Sőt, ez okozza az igazi örömet: ha mások szemében látjuk szépnek és jónak magunkat. A civilizált ember már nem csak jól akarja érezni magát, hanem jót is akar tenni. S azt, hogy mi a jó, csak a közösség segítségével állapíthatja meg.
A szobor azt hirdeti, hogy a szüzeket engedni kell, hogy felneveljék a gyermekeiket s megadják nekik a lehető legjobb nevelést. Mert ez jó. Azt hirdeti, hogy nem szabad olyan viszonyokat teremteni, ami miatt a lányoknak ki kell állniuk az utcára, s ami miatt az egészséges magzataikat milliószámra engedjék feldarabolni a műtőasztalokon. Mert ez nem jó.
Mert mindegyik gyermekben ott rejlik a megváltás lehetősége, mindegyik gyermekben ott rejlik a Megváltó, de csak akkor, ha felnevelkedik s elkerüli a küretkanalat, ha elkerüli a drogot és a kilátastalan életet.
A szobor az elpusztított 7 millió magyar magzatért is áll a bazilika tetején. Azért a nemzetnyi magzatért, akit a Kossuth-téren gyilkoló ballibek ördögi, nemzetpusztító tervének megfelelően küretkanállal öltek meg.