A két Grétsynek ajánlom, minden tisztelet nélkül *** A FINNUGOR ELMÉLET ALKONYA című, könyvesbolti forgalomban kapható egyetemi jegyzet részlete
Ábra. A veleméri Sindümúzeum részlete (a múzeum előzetes egyeztetés esetén látogatható)
****
A finnugrizmus korszakai
A magyar nyelv eredetével kapcsolatos álláspontok változásait a finnugrista visszaemlékezők úgy szokták vázolni, mintha az egyenes vonalú, töretlen fejlődés lenne a tudomány előtti „hasonlítási találgatás”-októl a finnugrizmussal azonosnak tekintett Tudományig.
Jól példázza e meglehetősen idealizált képet a Szathmári István nyomdokain Hegedűs József által készített alábbi korszakolás.
I. A nyelvtudomány-történet kezdeményeinek kora Sylvester Jánostól (a XVI. századtól) Sajnovics fellépéséig (1770-ig) tartana. A magyar nyelvtudomány-történet eszerint Sylvester Jánossal kezdődik, de Sylvester nyelvtana (Grammatica Hungarolatina, 1539.) elkallódott, csak a XVIII. század vége felé fedezte azt fel Weszprémi István (1795).
II. Átmenet a modern nyelvészetbe Sajnovicstól Hunfalvy fellépéséig (a XIX. század közepéig). III. Az összehasonlító és történeti nyelvészet kialakulása (napjainkig).
- A XIX. század közepe (az 1848-as szabadságharcunk leverését követő időszak – VG) a finnugrista berendezkedés időszaka, amely Hunfalvy fellépésével, valamint a Czuczor-Fogarasi szerzőpáros munkásságával (és Hunfalvy által történő háttérbe szorításával – VG) jellemezhető.
- Az 1870-től az első világháborúig tartó korszakban történik Budenz József színrelépése, zajlik az ún. „ugor-török háború" (amelyben mindkét „hadviselő” fél hibás álláspontot képviselt), jelennek meg Simonyi Zsigmond magyar nyelvtani munkái, tevékenykednek Szinnyei József, Halász Ignácz és mások.
- A két világháború közötti korszakot Gombocz Zoltán, Melich János, Zsirai Miklós, Kniezsa István, Pais Dezső és mások tevékenysége fémjelzi.
- A második világháború utáni időszak „eredményei” (idézőjel tőlem – VG) közé tartozik Bárczi Géza munkássága s az olyan alkotások, mint az Akadémiai Nagyszótár; a TESz stb.
Hozzátehetjük: feltűnő és nem minden tanulság nélkül való, hogy a finnugrizmus történetének Hegedűs József által megadott korszakhatárai kétségtelenül a politikai kurzusokhoz igazodnak; míg a nemzeti hagyomány ezektől független, átível a politikai irányzatok és az évszázadok felett. Ez önmagában is jelzi a hagyomány értékét, erejét és függetlenségét. Jelzi, hogy mindig kapott újabb megerősítést a nemzet legjobbjaitól; valamint tudományos értékű adatokat és érveket a valóságtól. Ezzel szemben a finnugrizmus a hatalom támogatásától függő rendszernek mutatkozik, ahol a hatalom jellegét Hajnau, Rákosi és társai határozták meg.
Kétségtelen, hogy a vázolt időszakokban a nyelvészeti apparátus, a tudományos módszertan és a nyelvészeti tanulmányok száma gyarapodott. Ez azonban nem ok arra, hogy a nyelvtudomány általános fejlődését összetévesszük a finnugrizmus rákos daganatként való terebélyesedésével, hogy a nyelvtudományt azonosítsuk a tudományellenes eszközöket alkalmazó finnugrizmussal. A mennyiségi gyarapodás ugyanis nem hozta magával a finnugrista tételek igazolását.
Nem is hozhatta, mert az 1848-as szabadságharc leverését követően sebtében összeeszkábált nyelvészeti modell felett eljárt az idő.
Létrehozóinak az volt a rövid távú feladata, hogy olyan elméleti keretet gyártsanak, amely alkalmas a megszállók kultúrfölényének kifejezésére. Nem szánták néhány évtizednél tovább is „hordható” elméletnek, mert a csatatereken alkalmazott katonai megoldások mintájára röviden akartak végezni a magyar eredethagyománnyal is. Csak azt nem mérték fel, hogy a megszállások nem tartanak örökké.
A finnugrizmus tehát alkalmas volt a megszállók pillanatnyi diadalának kifejezésére, de Hunfalvi korában sem volt több a hátrakötözött kezű nemzet arculcsapásánál.
A tapasztalatok gyarapodása, például az újabb írástörténeti felismerések, vagy a modern genetika színre lépése ma már lehetetlenné teszi a finnugrizmus komolyan vételét. Elképzelhető ugyan, hogy mindig akadnak magyargyűlölő reformátorok, akik az éppen regnáló megszálló támogatásával megpróbálják újraértelmezni és szalonképesebbé tenni a dogmát a finnugrista intézmények fenntartása és a népbutítás folytatása érdekében. Az internet korában azonban aligha tartható titokban, hogy a finnugrista elmélet a velejéig hazug. S amikor valamelyik politikai párt szükségét fogja érezni egy népszerű látszatintézkedésnek, kézenfekvően merül majd fel a finnugrista tanszékek átszervezése és a támogatások átcsoportosítása. A jövőjüket tervező és első dolgozataikat fogalmazó fiatal nyelvészek már ma is számot vethetnek ezzel a lehetőséggel.
A fenti korszakolás érdemben nem vesz tudomást Nagy Géza, Fáy Elek, Fiók Károly, Mészáros Gyula, Aczél József, Varga Zsigmond, Götz László, Szabédy László, Marácz László, Mario Alinei, Angela Marcantonio és mások munkásságáról. A szerzőket és az eredményeiket elhallgatja, vagy a „dilettáns” kategóriába sorolja. E jellegzetes finnugrista eljárásnak köszönhető a nyelvészeti dogma megmerevedése és a szőnyeg alá söpört megoldatlan kérdések gyarapodása. . .
