A két Grétsynek ajánlom, minden tisztelet nélkül *** A FINNUGOR ELMÉLET ALKONYA című, könyvesbolti forgalomban kapható egyetemi jegyzet részlete
Ábra. Őrségi táblás cserépkályha
***
Bolyai kemencéje
Benkő Samu közel fél évszázadon át munkálkodott a Bolyai által hátrahagyott hatalmas kézirattömeg rendezésén és kiadásán. A kutatási eredményeiről Bolyai János vallomásai címmel 1968-ban jelent meg egy kötete, amelyet a Mundus Kiadó 2002-ben újra kiadott. Ebben a szerző egy egész fejezetet szentelt Bolyai János nyelvészeti kéziratainak.
Erről írja Molnos Angéla (2005) a következőket:
Olvasás közben meglepett, hogy Benkő Samu A nyelv c. fejezetben érezhetően hangot vált és szinte ellenségesen fogadja Bolyai nagy érdeklődését a magyar nyelv gyökrendszere iránt. Benkő Samu rosszalló, néhol egyenesen megvető és felbőszült indulattól fűtött kijelentései magukért beszélnek. Az alábbi idézetek az 1968-as kötetből származnak, de szó szerint megegyeznek a 2002-es kiadással, tehát a szerző közel 35 év multával is ragaszkodik állításaihoz.
Benkő azt írja, hogy ,,(Bolyai) egy kevés alkotóelemből összetevődő, ... egyetemes nyelv kidolgozásán fáradozik konokul. ... s érdemleges eredmény híján a tovatűnő évek valósággal rögeszmévé kövesítették egész nyelvészeti tevékenységét. … A magyar nyelv megreformálására és a tervezett új, egyetemes nyelv alapjaira vonatkozó nézeteit Bolyai három nagy fejezetben kívánja előadni. Az első szól a betűkről, a második a gyökszókról, a harmadik pedig a nyelvtanról. ... a magyar nyelv úgynevezett gyökszavait kezdi összeállítani ... Az ívek tömegét írja tele gyökszavakkal. A legegyszerűbbekkel, az egy betűből állókkal kezdi, s azután folytatja a kettő, három, négy betűkből összetevődő gyökszavakkal ... Láthatjuk tehát, hogy a világtól elvonult, korán öregedő százados alaposan belegabalyodott a nyelvtudomány történetének egyik legveszedelmesebb zsákutcájába, a gyökelméletbe ... szerencsétlenségére kezébe került (Engel József és Nagy János munkája). E munkákat olvasva egyszeriben magáévá tette a gyökelméletet, és ehhez kapcsolva igyekezett felépíteni a maga matematikai ihletettségű nyelvi reformját. De az is lehet, hogy már korábban megismerte ezt az elméletet. (Engel Józsefen keresztül, aki közeli barátja volt) ... e személyi kapcsolat nagymértékben hozzájárulhatott ahhoz, hogy Bolyaiban a gyökelmélet iránt hatalmas lelkesedés támadt. Ilyenformán nem nyelvtudományi ismereteinek szegénysége, hanem ellenkezőleg, a 'divatos' tájékozottság sodorta a gyökszavak elméletének útvesztőjébe. ... Szerintünk mindenekelőtt az elmélet racionális látszata ejtette meg Bolyait ... Meggyőződése volt, hogy a nyelvben matematikai képletekben kifejezhető törvényszerűségek lappanganak, ezeket azonban véleménye szerint a felismerhetetlenségig elváltoztatta a rakoncátlan nyelvfejlődés. Ha lefaragjuk mindazt, ami az eredeti szilárd vázat, nevezetesen a gyökszavak rendszerét eltakarja, máris megvan az alapja a félreérthetetlen, könnyen áttekinthető és hamar megtanulható egyetemes nyelvnek. … A nyelvtan kérdéseiben Bolyai szintén a gyökelmélet egyszerűsítő tendenciáit igyekezett érvényre juttatni. ... a kutató elme nemegyszer útvesztőbe tévedt; az útvesztők a korabeli tudomány zsákutcái ".
Azaz Benkő Samu azt állítja, hogy Bolyai, akinek volt lelki, szellemi ereje és erkölcsi bátorsága megdönteni a 2000 éves euklideszi elméletet, hirtelen és meggondolatlanul egy múló tudományos „divat” sodrába került. Annyira befolyásolhatóvá vált, hogy sajnálnunk kell, mert „szerencsétlenségére” „kezébe került” két díjnyertes pályamű a gyökökről. És semmit sem számít, hogy ezekről nem kisebb magyar emberek mondtak kedvező véleményt, mint Kölcsey és Vörösmarty.
Hogy hol van itt a kutatótól elvárható tudományos tárgyilagosság?
És honnan veszi a bátorságot Benkő Samu a fenti lealacsonyító vélemény hangoztatásához?
Mit jelent az, hogy a gyökelmélet „a nyelvtudomány történetének egyik legveszedelmesebb zsákutcája”?
Mi az a veszély, amitől Benkő Samu annyira fél?
Ki és miért tiltja meg, hogy bizonyos elméletekkel foglalkozzunk?
Molnos Angéla fenti kérdéseire nincs válasz.
A Benkő Samu által vizsgált kéziratok egyike Bolyai János máig kiadatlan Kemence-tana. Ebben a kemence hasznáról és célszerű szerkezetéről elmélkedik a nagy matematikus; miközben a kemence szó eredetéről alkotott álláspontja is kiderül:
„Kemence … minden azon szer, mely által valamely … tűznek melege is, füstje is más … mesterséges úton kényszeríttetik hatni, járni, terjedni. Így egy, a tűz mellé tett kő már-már a legegyszerűbb, noha még nem célszerű kemence ... "Kemence" hihetőleg, vagyis úgy látszik a "kemen"-nek kicsinyítője, vagyis kis kemen akar lenni s a Camin-nal is, a kéménnyel is rokonnak látszik, ugyanis az például olasz-honban divatos camin is egy kemence, s a kemence is egy darab füst út is, mint a kemen.
… Az újabb időkben érezni a fa szűkét. … A(z) … égőszer kímélő kem (gondoskodik arról), hogy a füst igen melegen ne menjen ki; mivel akkor minden lehető meleg nyilván a szobában marad, tehát el nem vész, pazarlódik, célszerüleg fordul, s kész a Spar kemence. Másként van a dolog a főző kemnél.”
Bolyai soraihoz Molnos Angéla a következőket fűzi: A kemence szót a „k” hang uralja. Ősi, zöngétlen mássalhangzó, talán egyike az első hangoknak, amihez már határozott értelmet fűztünk: kő, kemény, kőkemény ... A kemenben, vagyis a kéményben két ősi gyököt látok: kő és men, ez utóbbi „menet, járat” értelemben. Kövekből és agyagból épített menet, melyben egybefogottan lobog a láng, és melyből körbe terjed, sugárzik a hő és fölfelé gomolyog a füst.
Egy latinból alakult olasz szó is megerősíti a men „menet, járat” jelentését. A latin caminus-ból ered az olasz camino, ami annyi mint „út”, de „kemencé”-t is jelent. A latin szó szerintem csakis a magyar „kő-menet” vagy „kőút” értelmű kemen-ből eredhet, mert a latin vagy olasz nyelvből nem lehet megmagyarázni sem a camino-t, sem a kemen-t.
Bolyai Jánossal és Molnos Angélával szemben a TESz a következőket mondja: „Bizonytalan eredetű. Szláv jövevényszónak látszik. A szláv nyelvek közül azonban csak az oroszban található jelentésileg is úgy-ahogy megfelelő szó.” A TESz megemlíti: Az orosz kámennyica „kőből rakott kemence az északi oroszok gőzfürdőjében”. A szerb-horvát kámenica „kőedény; kőbánya”, a szlovén kámenica „sulyoktáska, kőbánya, kőfaragó műhely; kőedény”. A cseh kamna „kályha” már nem fogadható el. A német kemenata kamenate szóból való származtatásának pedig főleg alaki akadályai vannak. Török szavakkal való összevetése téves.
A TESz eljárásának komolytalanságát mi sem bizonyítja jobban, mint hogy szócikkei szerint a kemény „származékszó; kem- alapszava ősi örökség a finnugor, esetleg az uráli korból.” A kémény ugyanakkor „szláv eredetű”.
Bátortalanul kérdezem meg, nem származhat-e a latin chimia „kémia” és az arab kimiya „kémia” is végső soron ugyanebből a magyar eredetű szócsaládból? A kémia és az alkémia egyaránt a fémolvasztás tudományával összefüggésben alakult ki, s a fémolvasztáshoz nélkülözhetetlen a kemence (kohó). Vitán felül áll, hogy eleink olyan területeken éltek (bárhol éltek is), ahol a kohászat tudománya évezredekkel ezelőtt is fejlett volt. Ilyen korai, kohászok-járta terület volt az Urál, de Anatólia és az andronovói kultúrkör is.
A szócsalád alapja tehát lehet a magyar kő (kemény) szó. Ahhoz azonban, hogy ez titokban maradjon, szükség van Bolyai János kéziratainak kiadatlanul tartására, nyelvészeti vonatkozású álláspontjának alábecsülésére is. S ez a finnugrista „tudomány” szokásos eljárása. . .
